Fogarasi Orsolya, rendezvényszervező, kézműves foglalkozás-vezető, környezeti nevelő 

 

Az egyetemen magyartanárként és rendezvényszervezőként végeztem. A két lehetőség közül pályám kezdetekor a programszervezés irányában indultam el, több évig dolgoztam ezen a területen. A kulturális szervező tevékenység nagyon változatos és sokféle feladatot magában rejtő műfaj. Éppen ennek köszönhetem azt is, hogy a munkáim során felismertem, a gyerekek kreatív oktatása-nevelése az a terület, amiben számomra minden más feladatnál több öröm, játékosság, ötletesség, érzékenység és kölcsönösség van! Foglalkozásvezetőként arra törekszem, hogy ezek a jellemzők mindig érezhetők, s minél inkább átélhetők legyenek a gyerekek számára egy-egy program során.

 

Környezeti nevelőként elsősorban a minket körülvevő környezet, a természet, a sokszínű élet, szépség s az életadó javak megóvásáról gondolkodom közösen a gyerekekkel – óvodai és iskolai témanapok, rendhagyó órák, táborok, családi rendezvények keretében. Az évek során megismerkedtem a mese, a dráma, a játék- és élménypedagógia, a tapasztalati tanulás módszereivel. Ezek a közvetítő eszközök azok, amiket a legszívesebben alkalmazok, mert látom, érzem, hogy lelkesedést adnak, s segítenek megteremteni a közös élményt. A módszerek sorából természetesen az alkotás, a kézművesség sem hiányozhat, hiszen ezt a legtöbb gyerek mindig nagyon várja. Ebben is a kulcsszó: a sikerélmény, s hogy valóban szép s igényes dolgok kerüljenek ki a kezeink közül. Alapanyagként a természetes anyagok a legkiválóbbak, de ma már az újrahasználatra ösztönzést is elengedhetetlennek tartom, s amikor csak tehetem, népszerűsítem azt.

 

Van néhány gondolat, amit bár nem tudok szó szerint idézni, mégis, a munkám során vissza- visszatérően felidézek magamban: a gyerekeknek sohasem szabad félniük tanulás közben, hiszen a szorongás erősen hátráltatja a tanulási képességet, s visszaveti annak sikerét! Amit a gyerekek megismernek, amire képesek rácsodálkozni, amit meg tudnak szeretni, azt óvni és gyakorolni is fogják! S ami nem csak rájuk, de mindannyiunkra igaz: amit szívvel megélünk, amit valóban átérzünk, s amihez öröm társul, arra emlékezni fogunk, – arra fogunk igazán emlékezni! :-)

Itt érsz el:

Email: orsolya.fogarasi@gmail.com

Telefon: 06-20-48-28-248