Indul a Kukucskáló Tanoda

 

 

 

Olyan fejlesztő foglalkozást indítunk, amely segítséget jelent a bátortalan gyermekeknek számára, hogy megnyíljon a világ számukra, az új közösséghez, az új társakhoz zökkenőmentes legyen a beilleszkedés. A szituációs játékok közel hozzák az iskolai helyzeteket, így könnyebben tudnak kapcsolódni a követelményekhez és a társakhoz is.

 

A felkészítő foglalkozás nem tanulás, hanem a nevéhez híven játékos fejlesztés. 

 

Miért más? 

 

Megerősítjük a gyermekét abban amit tud, a fejlesztendő területeket tovább erősítjük.

 

Mit fejlesztünk?

 

Mozgásfejlesztés: nagymozgás, finommozgás – kézművesség, testséma – testkép, téri tájékozódás fejlesztése, beszédfejlesztés, szókincsbővítés, figyelem, emlékezet, gondolkodásfejlesztés.

 

Végső cél, hogy az iskolára előkészítés zökkenőmentes legyen, a felmerülő hiányosságok korrigálása, az egyéni sajátosságok maximális figyelembevételével történjen.

Hagyjuk, hogy kreativitásuk, ízlésük, fantáziájuk fejlődjön.

A foglalkozásokon érezzék át az alkotás örömét, az én alkottam, az én művem – élményével találkozzanak, ami személyiségük fejlődését segíti.

 

A foglalkozás 60 perces. Induló létszám 4 fő, maximális létszám 8 fő.

 

Most minden jeletkező a foglalkozások után fél órás szülői konzultációt kap.

 

8 alkalom, minden héten egy alkalommal, szerdánként 17-18 óráig. 
Ára: egy összegben 20 800 Ft, két részletben 2 X 11 000 Ft
(A  foglakozás ára havonta, vagy egy összegben fizethető). 

 

A foglalkozást Tóth Zsuzsanna, gyógypedagógus, óvónő vezeti.
 

Indulás: november 4-én, szerdán.

 

Helyszín: TEMI Fővárosi Művelődési Háza (1119 Budapest, Fehérvári út 47.)

 

Jelentkezés, érdeklődés: Kovács Márta, 06304030075, fejlesztem@gmail.com