A Kukucskáló Birodalma

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, kerek erdő. Ezen az erőn olyan nehéz volt átjutni, hogy csak a legügyesebb és legfurfangosabb vitézek jártak sikerrel. Tudjátok - e, kinek a Birodalmát védelmezte ez az óriási rengeteg? … A rengeteg erdőnek a közepén terült el, Kukucskáló király országa. Rendkívül sokszínű volt ez az ország: éltek ott óriások, törpék, és beszélő állatok. Az erdők, mezők, udvarok gyönyörű növényekkel voltak beültetve. A házikók is pompázatosak voltak ám!!! Az ország lakói ezerféle formájú, és méretű otthont építettek maguknak. Voltak, akik óriási tornyokban éltek, mások egy-egy tó közepére építkeztek, olyanok is akadtak, akik kacsa lábon forgó viskókat eszkábáltak. Az ország lakói kényesen ügyeltek arra is, hogy mesterien fessék le hajlékaikat, így nem volt ritka a csíkos, kockás és pöttyös házikók sokasága, de előfordultak a szín arany és gyémánttal borított otthonok is.

Kukucskáló Király bölcs és jóságos uralkodó volt, szerették, tisztelték őt országának lakói. Kukucskáló Királynak volt két gyermeke egy fiú és egy leány. Tudjátok - e gyerekek, hogy hívták ezt a két királyfi porontyot? Így van, a Kukucskáló király lány és kukucskáló királyfiról van szó.

És mivel ők voltak széles e világon a legkíváncsibb lurkók, királyi atyjuk igyekezett a kedvükben járni. Például mindenféle messzi országból különböző tudósokat, mestereket hivatott az udvarába, hogy porontyait érdekesebbnél érdekesebb előadásokkal, játékokkal szórakoztassák. Igen ám! De csak kevesen tudtak keresztül jutni az óriási kerek rengetegen! Mindössze csak 5 mesternek sikerült leküzdenie a csalafinta próba tételeket, és átjutnia a rengetegen. Ők az óta is Kukucskáló király tanácsnokai, és a birodalom tiszteletre méltó lakói.

Az első mester Márta volt, aki egyszer, egy kirándulás alkalmával betévedt az erdőbe, és találkozott egy óriási oroszlánnal, aki keservesen sírt. Gondolhatjátok Márta mennyire megrettent, amikor meglátta a keservesen bömbölő oroszlánt! Már éppen el akart szaladni ijedtében, amikor az oroszlán egyszer csak megszólította:

 

- Segíts rajtam! Kérlek!

 

Amint Márta tüzetesebben megvizsgálta az oroszlánt, akkor vette csak észre, hogy az oroszlán egyik mancsa teljesen beleszorult egy lekváros bödönbe…

 

-  Hát veled meg mi történt? – Kérdezte Márta, és óvatosan közelebb lépett az óriási oroszlánhoz.

-  Véletlenül beleejtettem a kanalat a bödönbe, és amikor belenyúltam, hogy kiszedjem beleszorult a mancsom is.

   Így most egyiket sem tudom kihúzniiiiiii…… erre az állatok királya megint keserves zokogásban tört ki.

-  Óóóó, mit is tehetnénk? Mi lenne, ha elengednéd a kanalat, hátha akkor ki tudod húzni a mancsodat.

 

Az oroszlán így is tett. És hopp, a mancsa egy hatalmas cuppanással kiszabadult a bödönből. Márta azt is meg mutatta, hogy ha a bödönt fejjel lefelé fordítja az oroszlán, akkor a kanál kipottyan belőle. Az oroszlán hálája jeléül felajánlotta Mártának, hogy elviszi a királyi udvarba és bemutatja az uralkodónak. És Márta olyan jól összebarátkozott a Királlyal, hogy azóta is ő az egyik fő tanácsosa.

 

A második mester Ági volt, aki egyszer az erdőbe tévedt. Éppen kórus próbáról igyekezett hazafelé (mert mondanom sem kell, gyönyörű hangú énekes volt ő), amikor meghallott egy furcsa hangot. Úgy gondolta meg kell ismernie ezt az új hangszert, ami ilyen hangot ad. És amikor megpillantotta azt, igencsak el csodálkozott. Egy törpe egy sajt reszelőt rezgetett egy kanállal, mellette egy óriás állt, aki egy pohárral csörömpölt, és mindeközben mindkét mesebeli lény egy dalocskát énekelt. Mivel Ági jól ismerte ezt a dalt, akarva akaratlanul, ő is énekelni kezdett. A dal végére érve elhallgattak mind a hárman. A törpe és az óriás nagyon megörültek Áginak, mert vele, sokkal szebben hangzott a dal, és kérlelték, hogy álljon közéjük. És mivel a mi Ágink sosem ijed meg egy kis kalandtól beleegyezett, s azóta is a Kukucskáló birodalmat járja és koncertezik. Ő lett a királyi udvar fő zenésze, dalnoka.

 

Következő mesterünk Orsi volt. Aki egy igazi művész. Orsi a rengeteg erdőt szerette volna lefesteni, és minél beljebb és beljebb ment, annál jobban elkápráztatta az erdő gyönyörűsége. Megállt egy odvas fánál, melynek igen furcsa alakja volt, és nekilátott a munkának. Elővette az ecseteit, festékeit, a palettát. Gyakran sandított a fára miközben dolgozott, és mikor elkészült a művel elégetten nyugtázta, hogy valami remek alkotást sikerült festenie. Már éppen indult hazafelé, amikor a fa megszólította. Mondanom sem kell Orsi nagyon meglepődött, de valamilyen melegség áradt a szívében. Hiszen azt tudnotok kell, hogy Orsi nagyon szereti a természetet! És elkezdett beszélgetni a fával. Kiderült, hogy a fában egy titkos odú rejlik, ezt az odút már régen nem lakja senki. A fa felajánlotta Orsinak, hogy oda költözhet, cserébe adja neki a képet, amit őróla festett. Orsi elfogadta az egyezséget, és azóta is ott él az erdőben, a fa odvában. Gyakran keresik fel őt a király csemetéi a király lány és a királyfi, ilyenkor Orsival érdekesebbnél érdekesebb műveket készítenek.

 

Végül, de nem utolsó sorban megérkeztek az udvarba Zsuzsa és Zsófi mesterek. Ők mind ketten tanítók voltak. Nagyon szerették a gyerekeket, mindig valamilyen érdekes és furfangos játékkal kápráztatták el őket. Egyszer építettek közösen egy rakétát. Ezzel a rakétával bárhova el lehetett utazni, csak be kellett szállni, gondolni kellett valamire, és a rakéta már repítette is a kis utasokat az úti cél felé. Amikor a Kukucskáló király fülébe jutott, hogy létezik ez a csoda rakéta, rögtön az udvarába fogadta a két mestert, akik az óta is a király lány és királyfi kedvében járnak.

Kukucskáló birodalomba nem nehéz bejutni. Én tudom a nyitját!

 

Ha ki akarod kerülni a rengeteg erdőt, csak csukd be a szemed, dobbants kettőt, tapsolj egy nagyot, fogd meg az orrodat jobb kezeddel,  és mondd azt hangosan:

 

„Kukucs, kukucs!

 

Itt a kulcs.

 

A varázs szó csak:

 

KUKUCS!   ”

 

Második mese

Kukucskáló Hétpróba

 

Egy szép kora hajnalon izgatott kakaskukorékolásra és még izgatottabb kopácsolásra ébredtek Kukucskáló Birodalom békés lakói. A kitartó kopácsolás betöltötte az utcákat, tereket, s mindenfelé visszhangozták azt a hegyek, az erdők és a ligetek. A kíváncsi szarkák ide-oda billegtek az öreg fák ágain, s nyakukat nyújtogatták, csak hogy elsőként értesülhessenek a fejleményekről; hogy aztán zajos cserregéssel, már a friss hírekkel ébreszthessék az erdő népét.

Vajon mi lehet ez a nagy felfordulás ilyen kora reggel? – morogtak álmosan a faluban az inasok, a péklegények, morfondíroztak a szakácsok a konyhán, és a lovászok, miközben az istállóban friss zabot terítettek a türelmetlenül prüszkölő lovak elé.

Az ütemes kopácsolásért a király testőrei feleltek, akik picike ezüstkalapácsaikkal minden várfalra, kapualjra, oszlopra és fatörzsre fontos királyi hirdetményeket szegeztek ki.

 

- Mi áll rajta? Mi áll rajta? – kérdezték egymást a faluban izgatottan az asszonyok, és az erdő szegletén a mókusok, őz asszonyságok.

 

A papiruszokon ékes betűkkel szedve, íme, ezek a sorok álltak:

 

„Kedves alattvalóim, Kukucskáló Birodalom jeles és szorgalmas lakói, országunk békés szomszédai, figyelmezzetek most mindannyian szavamra!

Fiam és leánykám, Kukucskáló Királyfi és Királylány születésnapja tiszteletére világraszóló palotajátékokat hirdetek – mely ezúttal a hetes szám bűvöletében zajlik!

Közhírré tétetik,

hogy a királyi palota ez alkalommal megnyitja kapuit minden bátor vitéz és ékes hajadon előtt, akik nem restek ügyességüket, eszességüket,

dalban és táncban való jártasságukat egymással összemérni!

Hogy kiderüljön, széles e honban kik a legrátermettebb ifjak és leányok, a jelentkezőknek

 7 testet, lelket próbáló feladatot kell sikerrel teljesíteniük.

A helytállás jutalma hét határon is túlszárnyaló dicsőség, sok meglepetés,

és minden képzeletet felülmúló gazdag jutalom!”

 

Hej, vitték is szélsebesen a nagy esemény hírét szerteszét az országban és az országhatáron túl is a lovasok, harsogták azt minden irányban hét torony harsonái, cserregték a szarkák, messzi földön pedig a sasok és a sólymok tudatták azt a hegyek népeivel.

Eltelt két hosszú hét, s érkeztek is bizony mindenfelől a jelentkezők, akik szerettek volna szerencsét próbálni, s örökké tartó hírnevet szerezni. Érkeztek messzi földekről szegény vándorlegények és előkelő királyi sarjak. Jöttek aggastyánok és ifjak, bölcsek és bolondok, rátartiak és szerények, tapasztalt vitézek és kezdő ifjoncok. Ó, hogy csak úgy zsongott beléjük a palota udvara!

Mindannyian a királyi testvérpár színe elé járultak, s illendően meghajoltak. Kukucskáló Királyfi és Királylány ott ültek a palota márványfalú dísztermében, bíborpalásttal borított trónjukon, s boldog várakozással köszöntötték az egybegyűlteket. De a sok bátor vállalkozó között is egyszer csak hopp, megakadt a testvérek szeme a 12 legifjabb és legkedvesebbnek látszó jelentkezőn… Mindannyian aprócska gyermekek voltak, olyanformák, mint ők maguk, de a szemük vidámságról, termetük nagy bátorságról árulkodott. Éppen olyanok voltak, akik igazi játszópajtásai lehetnének a királyi testvérpárnak! – így ujjongtak boldogan magukban.

 

Nosza, nyomban név szerint is szólította a kis vitézeket és szelídlelkű hajadonokat a királyi család. Sorban a trón elé lépett, és illemtudóan pukedlizett Petra, Tamara, Teodóra, Panni, aztán három lányka, Lea, Gyöngyös és Lotte, akik maguk is testvérek voltak. Utánuk következtek az ifjak: mélyen meghajolt a király színe előtt Pisti, Zsombor, Viktor és két aprócska, de mindenre elszánt bátor legényke, Levente és Milán.

 

A királyi páros döntése alapján, ők lettek az idei palotamulatságok főszereplői! Izgatott morajlás futott végig a sokaságon, volt is nagy csodálkozás, ámulat, hitetlenkedés a teremben. Vajon az aprócska termet valóban nagy szíveket rejt? S vajon kiállják-e ily kicsinyen a veszélyes próbatételeket? Nem fognak megriadni mélységtől, magasságtól, rémséges vadállatoktól? – súgtak össze kíváncsi várakozással a nézőközönség tagjai.

Ekkor elébük toppant két fürge királyi főtanácsos, kezeikbe titkos talizmánokat rejtő vándorbatyut nyomtak, majd karon ragadták őket. Kitárult a trónterem ajtaja, keresztülmentek egy hosszú, széles folyosón, majd egy keskeny, meredek lépcső következett, mikor is egy sötét, ódon pincelejárathoz érkeztek a gyerekek…

 

- Bizony, ez már az első próba helyszíne! – döbbentek rá mindannyian. A pince olyan elhagyatott volt, mint ahová már évtizedek óta emberfia be nem tette a lábát, s olyan fekete sötétség honolt benne, hogy alig láttak az orruk hegyéig. Útjukat sűrű szövésű pókháló keresztezte. Rettenetes veszély leselkedett rájuk… Ha egyikük is hozzáér a pókhálóhoz, az életre kel, s úgy rájuk fonódik, hogy többé mozdulni sem tudnak. Óvatos léptekkel haladtak hát, lassan, nesztelenül, egymás nyomában; egészen addig, míg mindannyiuknak sikerült átjutniuk a túlsó oldalra. Ott egyszer csak káprázatos aranyfényre lettek figyelmesek…

 

Közelebb mentek, hát egy arany kincsesládikó ontotta magából hívogató fényét. Kíváncsian felnyitották, s benne egy összetépett térképet találtak.

 

- Második próbatétel – gondolták közösen. Össze kell raknunk a palota titkos térképét, hogy ráleljünk a mélységből kivezető útra.


Addig-addig forgatták a térkép színes darabjait, míg össze nem állt egy csodálatos építmény rajza, rajta számos titkos átjáróval. Az egyik csigalépcső éppen a közelükből indult felfelé, a világosság felé. Nosza, mindannyian nekilódultak, s kettesével szedve a fokokat, fel is jutottak a fényre; egy zubogó, sodró vizű patak partjára…

 

Olyan erős sodrása volt a víznek, hogy ezen aligha kelnek át – gondolták nekikeseredve. Hidat, vagy csónakot sehol sem láttak. Ekkor Pisti kinyitotta vándorbatyuját, s talált benne egy apró kavicsot. Gondolt egy nagyot, s kacsázva keresztüldobta azt a vizen. Ahol a kavics a vízhez ért, ott nyomban szilárd kőtömbök nőttek ki a víz alól, melyen óriásléptekkel, keresztbe-kasul ugrálva, már könnyűszerrel átjuthattak mindannyian a túlpartra. 

 

Alig pihentek egy szusszanásnyi ideig, máris újabb nehézség állta útjukat.

 

A mélység után szédületes magasságban találták magukat: egy hegygerinc tetején. Ahogy a nap felé fordultak, egy függőhidat pillantottak meg. Nincs más út, csak az ingatag kötélhíd, ha tovább akarják folytatni a küzdelmet. Különben örökre itt ragadhatnak. Alattuk óriási mélység, a mélységben sötét víz, benne talán rémisztő krokodilokkal is. Varázsbatyujukat a fejükre téve, remegő léptekkel indultak neki a hídnak. Erősen kapaszkodtak. A hegygerinc felett vándorsólyom körözött aggódva, a mélyedésekben apró egerek pislogtak riadtan, nesztelenül figyeltek a repedésekben otthonra lelő gyíkocskák is. Most mindannyian a gyerekekért aggódtak. De nem olyan fából faragták ám a 12 legkisebb vitézt, hogy bármit is feladnának! Elszántságuk ezúttal is meghozta eredményét, mindannyian átjutottak a túloldalra.

Egy gyönyörű tisztáson találták magukat, a tisztás közepén pedig egy aranybarlang állt. A barlang szája azonban túl szűk volt ahhoz, hogy akárcsak egy aprócska gyermek is beférjen rajta. Valamilyen varázseszközre lenne szükség, amivel a barlang kapuja feltárul, s az apró vitézek kiszabadíthatják belőle aranyszőrű táltos paripájukat.


- A varázsbatyunk! – gondolták ekkor egyszerre. És láss csodát, a batyuban ott lapult immár egy aranydió, amit ha pontosan a barlang szája közepibe gurítanak, az beengedi magába a kopogtatót. Így is lett, s minden vitéz és kicsi hajadon kivezethette onnan kedves táltos csikóját.

 

Örült is egymásnak minden paripa és gazdája! A táltosok útra készen álltak, nyerítettek, prüszköltek, lábaikkal a földet taposták.


- Gyí, te ráró! Gyí, pej lovacskák! Röpítsétek a gyerekeket a szélnél is fürgébben, a gondolatnál is sebesebben; fel, egészen az égig, és még tovább, a Tükörhegy lábához, ezüst tó partjához!
Oda, ahol az égből esőcseppek helyett apró, fénylő aranygolyóbisok hullanak alá a mezőkre, s mikor földet érnek, virágokká változnak. Aki e réten csak egyet is képes elkapni a fénygömböcskék közül, s azt tölcsért formázó tenyerébe rejti, kincset érő tudásra tesz szert, melyet élete során bármikor segítségül hívhat.

 

A 12 vitéz legény és leány hosszú utat tett meg. A 7 próbát kiállva, büszkén és boldogan álltak immár a királyi palota kapujában. Aranyszőrű lovaik kantárjával és titkos talizmánjaikkal kezükben lépdeltek Kukucskáló Királyfi és Királylány elé, hogy átvegyék kitüntetéseiket, s jól megérdemelt jutalmukat. Őket ünnepelte dallal és tánccal az egész palota, s mind az ország népe. Aznap este még az erdők lakói is ünnepeltek. Szentjánosbogarak fénye mellett járták körtáncukat, szólt a tücsökzene, s mézborral és csipkebogyó szörppel koccintottak a hősök tiszteletére.

 

Hamadik mese

Fűben, fában orvosság

 

 

Véget ért a hétpróba… A hős vitézek, kedves bátor leánykák itt pihennek a palota udvarának legnagyobb fája alatt. Puha moha borítja a földet, kényelmes pihenés esik rajta.

 

De amott, nyílik a palota ajtaja: Kukucskáló királylány és királyfi lép ki rajta. Kedves pajtásaikat meglátva integetnek, kurjongatnak:

  • Gyertek, gyertek velünk! Csatangolni indulunk.

Vajon hová mehetnek? Hamarosan kiderül! Csak lépjetek be ti is a birodalomba!

 

Csukd be a szemed, dobbants kettőt, tapsolj egy nagyot, fogd meg az orrodat jobb kezeddel,  és mondd azt hangosan:   

    

„Kukucs, kukucs!

Itt a kulcs.

A varázsszó csak:

KUKUCS!   ”

 

Ezek a huncut királyi csemeték nagyon szeretik az erdőt járni. Egész nap tisztásról tisztásra futkároznak...virágot szednek, hallgatják a madarak énekét, a harkály kopácsolását.

 

Ezen a szép, napsütéses napon a szokásosnál is beljebb jutottak az erdőben. Fogócskáztak éppen, amikor elébük toppant egy öreg, hajlott hátú nénike. Kopottas a ruhája, ősz a haja. Nagy  batyut vitt a hátán...

A gyerekekre mosolygott és kedves hangon kérdezte:

  • Hát ti, hogy kerültök ide, ahol a madár sem jár? Megéltem már százhúsz esztendőt, de még sosem láttam erre szaladgáló gyerekeket!
     

A gyerekek megszeppenve felelték:

 

  • Játszottunk az erdőben: fogócskáztunk,  egy szép pillangót kergettünk és akkor értünk ide, a tisztásra.

  • Te ki vagy ? - kérdezte a kis királylány.

  • Én Kukucskáló Királyság  javasasszonya vagyok... segítek az embereken, ha betegek. Gyógyfüvekből teát ,erdei gyümölcsölből finomságokat készítek. Naphosszat gyűjtöm a növényeket, virágokat, amik gyógyítanak. De most látom csak a koronát a fejeteken! Isten hozott benneteket, Kukucskáló királylány és királyfi! Igazán örülök, hogy épp veletek találkoztam. Látom, vidám kíséretetek is van. Kik ezek a gyerekek veletek?

  • Ők a mi pajtásaink: bátor vitézek és fiatal leánykák, Budapestről. Kiállották a hét próbát, most velünk tartottak csatangolni az erdőben.

  • De jó, hogy épp ma jöttetek! Segítsetek nekem, nagyon sok növényt gyűjtöttem. Képzeljétek: a friss növényeket eltehetjük télre is, megszárítva használhatjuk. Néhányat még télen a hó alól is kiszedhetünk, ha tudjuk hol nő. A természet télen-nyáron ellát bennünket! Csak ismerjük és szeressük mi is!
     

Az öreg javasasszony örömmel mutatta a gyerekeknek az ösvény mellett, erdőn-mezőn található, gyűjthető növényeket. Volt ott cickafark, csalán, mentalevél, bodzavirág, csipkebogyó, gyermekláncfű, lándzsás útifű. A kerek kis tisztás, a napsütés játszani, énekelni  hívta a leánykákat és fiúcskákat, a patak partján csigaházat, szép kavicsokat gyűjtöttek a zsebükbe.

Mire kiszaladgálták magukat, a javasasszony kis kunyhójába hívta őket, ahol finom bodzaszörpöt, lekvárt és mézet kínált a vándoroknak. A gyerekek megcsodálták a polcon sorakozó llekváros és mézzel teli üvegeket, csuprokat. Sok kérdésük volt, a bölcs javasasszony mindre tudta a választ.

Gyorsan telt az idő, hirtelen beesteledett. Indulni kellett - a kis királylány elbizonytalanodott:

  • Hogy fogunk mi ebben a sötétben visszatalálni a palotába?

  • Egyet se félj, kedves királylány - mondták kórusban a bátor vitézek és kedves leánykák - hét próbát kiállottunk, minden titkot megfejtettünk, ismerjük az erdő-mező növényeit! Nem ijedünk meg az esti alkonyattól, közösen visszatalálunk a palotába!

Elbúcsúztak hát a bölcs, javasasszonytól, köszönték szépen a sok jót, amit tőle kaptak, majd elindultak a tekergős kis ösvényen.

A palotát könnyűszerrel megtalálták, a királyi testvérpárt egészen elkísérték a gyerekek. A fárasztó nap után a királyfi és a királylány már édesen aludtak, amikor a kísérőik egymás kezét fogva mondták:

 

“Kukucs, kukucs! Sziasztok! Búcsúzzunk el így: KUKUCS!”

 

Zsebükben a csigaházzal, lelkükben sok-sok élménnyel, kis fejecskéjükben sok új ismerettel ért haza mindegyőjük. Esti lefekvésnél talán azt kérédezték: Vajon mikor találkozunk újra Kukucskáló királylánnyal és királyfival? Vajon mit hoz a következő találkozás? Lesz-e idejük velünk játszani? Hiszen itt az őszi munkák ideje….

 

Negyedik mese

Sok kéz hamar kész! Kalandjaink a tanyán és a kukoricásban

 

 

Kukucs, kukucs! Itt a kulcs! A varázsszó csak ez: Kukucs!!!

 

  • Ébredj már! A hasadra süt az őszi nap! - ébresztgette a királylány testvérét, Kukucskáló királyfit. Jócskán belealudt a délelőttbe - biztosan elfáradt az erdei gyógynövényes kiránduláson.
     

Nemcsak, hogy elfáradt, de igen meg is éhezett. Királylány tüstént indult az éléskamarába, hogy mire testvére kinyújtja a jobb kislábbujját is…

Nyújtsuk csak ki mi is a lábunkat! Hajtsuk előre magunkat! Most emeljük a karunkat: először a bal, aztán a jobb...így az ujjakig!

Szóval, mire a királyfi reggelihez készülődött, a királylány szépen megterített. Vajon mi volt az asztalunkon? - Kedves gyerekek, ti mit esztek reggelire?

A királyfinak azonban feltűnt, hogy a kis királylány nagyokat sóhajt, a bőséges asztalról csak óvatosan eszeget.

 

  • Mitől olyan gondterhes az arcod? Hisz van itt minden, mi szem-szájnak kedves! - szólalt meg a királyfi.

  • Igen, igen, de az imént az éléskamrában jártam és láttam, hogy a polcaink majdnem teljesen üresek… Mi lesz velünk? Jön a tél, éhesek maradunk!

  • Sose bánkódj, kis királylány! Nem figyeltél a múltkor? A javasasszony lekvárokat, mézet hoz nekünk! Diófáink bőven teremtek, a kukoricamorzsolásban magunk is segíthetünk! A tanyán gyümölcsöt, zöldséget találunk! Emlékszel, a nyáron, mi szép volt ahogy az aranysárga búzatáblát simította végig a szél? Hullámzott, mint a tenger!

  • Igen, igen, de mi lett a búzával?

  • Ami a többi gabonával: rozzsal, zabbal, búzával, kukoricával! Lássuk, segítsünk mi is!
     

Azzal a királylány és a királyfi, kedves berátaik társaságában útra keltek, a falusi gazdaságba indultak, messze, ki a határba. Az úton varázsszóra kutyává, macskává, bégető báránnyá vagy bús bocivá változtak.

Mire a tanyára értek bőven rakott kosár várta őket: volt ebben sokféle gyümölcs, sokféle zöldség. A gyerekek ügyesen szétválogatták a terményeket. Épp elkészültek, amikor eszükbe jutott, hogy idejövet elígérkeztek a szomszédos portára, a rozsot kicsépelni.

Igen elfáradtak, nehéz munka volt! Jól esett a pihenés.

Kint, a tornácon hideg van már, lépjünk beljebb! A hosszú ház hátsó szobájából vidám énekszó hallatszik! Ki énekel?

 

Lányok, asszonyok vannak odabent: kukoricát morzsolnak! Hogy könnyebben menjen a munka, dalolnak mellé. Nosza, királylány, nosza, királyfi, segítsetek ti is! Elkél a sok segítő kéz! A morzsolás után az asszonyok a frissen tört kukoricából finom málét főztek, azzal vendégelték meg segítőiket.

Kipirosodott, jóllakott gyereksereg indult vissza alkonyattájban a palota felé. Hogy gyorsabban hazaérjenek maguk készítette csörgőkkel varázsolták, tették könnyűvé a hosszú utat: Kukorica, kukorica, kukoricaszár! Jaj, de régen, jaj, de régen elmúlott a nyár!

A palotához vezető úton meglassult a léptük. Jobbra is balra is hosszú asztalok, vásári bódék sorakoztak - volt ami még épült, volt olyan, amelyiken már a cégér is ott billegett. A fáradt vándoroknak megélénkült a tekintetük: mindannyiuknak eszébe jutott a jövő heti vásár….

De ez már egy másik történet:)

 

Ötödik mese

Kukucskáló Vásár

 

  • Lázas készülődés folyik a palotában. Elérkezett a vásár ideje. A Kukucskáló  királyfi és királylány ma korán keltek.

  • Gyönyörű napsütéses reggelre és hangos kakasszóra ébrednek. Gyorsan felöltöznek,de nem a királyi ruhába ám, hanem álruhát öltenek magukra.

  • Még a királyné sem ismerné meg őket…
     

Kilopóztak a palotából a titkos ajtón,s már is  a vásár forgatagában találták magukat.  A színes forgatagban  megszeppenve álltak. Egyszer csak harsány  kiáltásra lettek  figyelmesek.

Épp a bohóc invitálta a bámészkodókat egy kis  mulatságra, közös játékra!

Több sem kellett, s már is szaladtak játszani.
 

  • Ti is szeretnétek  a királyfival és a királylánnyal játszani ?...Menjünk együtt….


Egyszer csak hangos kiáltásra  lettek figyelmesek.....folytatás, a bohóc gólyalábon kiemelkedett a tömegből s, harsányan invitálta az embereket  a vásári forgatagba. Volt itt minden , épp a kovács műhelye előtt sétáltak. Pattogott a tűz,  a kovács  formálta  a patkót. Nehéz kalapáccsal ütötték a vasat ritmusra. úgy formálták . Vissza tették a tűzbe, izzott a vas, majd kivették a  tűzből és ismét  kalapáccsal ütötték, formálták. Mikor kész lett, vízzel hűtötték le. A gyerekek ámulva figyelték mi történik.


Tovább  sétáltak a következő árushoz, finom illat vonzotta őket. Itt kürtös kalácsot készítettek. megkínálták őket, jól is esett nekik  A meleg finomság.
A mézeskalácsosnál hosszasan megálltak nézelődni. Volt itt minden, mézeskalács szív, tükrös szív, állatok mézes sütiből. Az árustól ajándékba tükrös szívet kaptak. Gyönyörűen ki volt díszítve. 
Lassan beesteledett, s indultak vissza a palotába.  Este sokáig beszélgettek a csodálatos  napjukról.

 

Hatodik mese

A juhásznak jól van dolga!

 

Kora reggel van. A gyerekek már ébren vannak, halkan motoznak, játszanak. Egyszerre egy szép dallam üti meg a fülüket.

 

  • Ti is halljátok? Vajon honnan szólhat? Furulyaszó!
     

Egyikőjüknek eszébe jut, hogy a minap pásztorokat látott a közeli mezőségen. Talán tőlük hallatszik idáig a varázslatos muzsikaszó?

 

Sietve öltöztek, útra keltek, még a reggelit is csak így-úgy kapkodták be. Híjj, de csipős volt a hajnali levegő! Bizony jól is esett a tűz mellé letelepedni!

Mert igaz volt: A furulyaszó a pásztorok felől érkezett, reggeli nótájukat fújták bele a napfelkeltébe. Kedvesen fogadták a gyerekeket, akik elhatáráozták, hogy - ha már a furulyaszó ilyen korán kicsalta őket a friss levegőre - a juhnyáj mellett töltik ezt a napot.

 

Hívták is gyorsan barátaikat, Kukucskáló királyfit és királylányt, hogy ők se maradjanak ki a jóból:

“Kukucs,kukucs, itt a kulcs, a varázsszó csak ez: KUKUCS!”

 

A királyfi és a királylány azonnal ott termett. Álmosan, kócosan, de érdeklődve figyelték az öreg pásztort, aki már a pásztorok dolgáról mesélt a tűz mellett. Újra és újra meghallgatták a pásztor kedves nótáját, amit szép faragású furulyáján játszott a legszívesebben.

A gyerekek megtanulták, hogy a pásztorok fő segítője a puli, a pásztorbot és a meleg suba. Rácsodálkoztak, hogy az állatok - juhok, szarvasmarhák, disznók, lovak - jó időben gyakran töltik a szabad ég alatt az éjszakát. Így a pásztorok is. Meghallgatták a kolompot és megnézhették a nemrég világra jött kis bárányokat is. A juhász megmutatta nekik a rovásfát, amivel a rájuk bízott állatokról tudtak számot adni a gazdáknak.

Időközben megitatták az állatokat, a pásztor és a gyerekek felkerekedtek, lassan haladtak a legelő állatok mellett. De csak nem fogyott a kérdés és az öreg szívesen mesélt a fiataloknak.

Eszébe jutottak hegyi pásztor barátai, akik olykor télen is fent maradnak magashegyi szállásaikon. Vigyázzák a nyájat, akár a farkasoktól is! A szomszédos hegyi lejtőn őrző pásztoroknak kurjantva üzennek.

Vajon az állatok mindig tudják merre van a jó irány? A királyfi észrevette, hogy a fiatal állatok közül néhányan külön utakon járnak! Nem hallgatnak még a puli vakkantására sem. Bizony, sokat kell még tanulniuk. Hozzuk csak vissza őket! A pásztor megmutatta a gyerekeknek, hogyan tudják óvatosan megemelni a kis bárányokat. Így mindannyian szerencsésen visszakerültek a felnőtt állatok közelébe.

Számtalan feladat vár a juhászra nap mint nap - ezt a gyerekek hamar belátták. Igyekeztek is, hogy segítségére legyenek jó barátjuknak. Ebédre egyszerű, de annál finomabb pörköltfélét kanalaztak a bográcsból. Friss vizet ittak mellé. Jól esett egy kicsit pihenni is - a pásztor leterítette nekik a subáját.

A délután is eltelt - alkonyatra a gémes kútnál összatalálkoztak a többi pásztorral. A juhászok úgy megörültek egymásnak, hogy  kedves dudás pajtásukat nem kímélték, táncra járt a lábuk. Még énekeltek is mellé. Persze a gyerekek is ropták!  A kis királylány a legszebben.

 

Táncoltak kifulladásig. Amikor végleg lement a nap, elbúcsúztak a vidám juhászoktól :

“Kukucs, kukucs, sziasztok! Búcsúzzunk el így: KUKUCS!”

 

Hipp-hopp, a palotában termettek. Kedves szüleik aggódva várták a kis csibészeket. Kódorgó báránykáim! Merre jártatok? - kérdezte a királyné asszony. Arcán látszódott, hogy nehezen várta haza csemetéit. Talán még pityergett is….

De erről majd a következő alkalommal!

 

 

Hetedik mese

Utazás az érzelmi hullámvasúton… Hazatérés Kukucskáló birodalomba

 

Utazás az érzelmi hullámvasúton

 

Kukucskáló királylány álmosan kászálódott ki ágyából, ismerős hangok ébresztették fel legszebb álmából. A királylány jól tudta, hogy a hangok forrása honnan ered, és pont ez volt az, ami ilyen korán felverte, pedig hét határon túl is tudták mennyire nem szereti, amikor legszebb álmából ébresztik fel.  Szobája ablakához botorkált és csodálatos látvány tárult elé. Álmos szemeit óriásira nyitotta és torka összes hangjával ujjongásba kezdett. Igen! A birodalom minden szegletét belepte a csodásan csillogó hótakaró.

 

Királylányunk felkapkodta az összes téli ruháját, és még a koronáját is elfelejtette torzonborz feje búbjába nyomni, így viharzott át testvére szobájába. Mikor az ajtókilincsen himbálózva berontott fivére lakosztályába meglepetten vette észre, hogy testvérkéje még az igazak álmát alussza. A királykisasszony újrahangolta hangszálait és édes hangon ébresztődalra fakadt. Már harmadszorra dalolta a dallamokat mire a királyfi álmosan felült ágyában, arcán nyomait sem lehetett látni a hosszú utazás fáradalmainak. A két testvér újult erővel vetette bele magát a sok vidámságot kecsegtető napnak. Éppen egy királyi hócsata terveit szövögették, amikor beléptek a konyha ajtaján (hogy reggelit csenjenek), mindketten bokáig érő pocsolyába toccsantak. Értetlenül néztek körbe maguk körül, és megpillantották szomorkodó édesanyjukat, aki ott ült az asztalnál és hatalmas könnycseppjei óriási tócsákba gyűltek a konyha padlóján. A királyné szipogva mesélte csemetéinek, hogy a közelgő karácsonyi ünnepen nem láthatja viszont édesanyját. Történt ugyanis, hogy a Kukucskáló birodalom szomszédságába költözött egy hétfejű sárkány, és a gonosz, morcos szörnyeteg ellopta az összes karácsonyi meghívót, és mindet felgyújtotta egy óriási lángböffentéssel. Több se kellett a két királyi csemetének! Igazi kalandorok lévén és mivel úgyis izgalmasnak ígérkezett a nap felkerekedtek hát királyi nagymamájukért, hogy a palotába invitálják a közelgő karácsonyi ünnepségre. A királylánynak, és királyfinak nem volt más dolga, mint felszállni az érzelmi hullámvasútra, és keresztülutazni az Érzelmek országán.

 

Az érzelmi hullámvasút nem messze a rengeteg erdő mellől indult, itt volt ugyanis a pályaudvar. A hullámvasút összes kocsija csodásan csillogott ezen a téli reggelen, a szivárvány minden színe ott virított a vagonokon. A két lurkó jókedvűen üdvözölte a masinisztát, és a kalauzzal is csevegtek egy picit még az indulás előtt. A jármű indulását ezernyi piciny csengettyű jelezte, a vagonok kerekei hangosan felnyögtek, amikor a mozdony elindult, magával rántva az összes színes kocsit, s repítve az utasokat az első város felé. A hullámvasút első megállója Szomorú város volt. A megállóban egy hangosan sírdogáló felhőgyerek álldogált, a kalauz fejcsóválva vette el tőle a ronggyá ázott menetjegyét. A kis királyi testvérpárunk egészen a következő városig mesélték a jobbnál-jobb vicceket a rimánkodó felhőgyereknek, aki ettől olyan vidám hangulatba került, hogy az összes búját, bánatát is elfelejtette. A második állomás a Vidám város volt, itt egy hahotázó utas dülöngélt jobbra-balra a peronon. A kalauz és a masiniszta együtt próbálták feltámogatni az új utast a kocsiba, de nem birkóztak a nevetgélővel, így a felhő és két királyi porontyunk segítsége kellett ahhoz, hogy nagy nehezen a helyére kísérjék a derűs utast. Aki aztán megpróbált uralkodni túlzott jókedvén, hogy a többi utas nyugalomban folytathassa útját. A harmadik megálló egy olyan városka volt, amely az Érzelmek országának legszélén található, pontosan Tátika ország mellett, ahová a két gyerkőc igyekezett eljutni. Hiszen Tátika ország uralkodója volt a két kis kukucskáló királygyerek nagymamája. A harmadik város nem véletlenül volt az ország szélén, itt laktak a legmogorvább lények a világon. Az itt felszálló utas olyan mogorva volt, hogy vérig sértette mozdonyvezetőt, aki zokogásban tört ki! A kalauz rendre utasított a mogorva felszállót, a Királylány pedig egy gyönyörű nótával megnyugtatta a mozdonyvezetőt, és így a hullámvasút zavartalanul roboghatott tovább Tátika ország pályaudvaráig. A pályaudvaron ezernél is több tátika virágzott, igazi téli tátikák, amik mindig karácsony tájékán hozták legszebb, legillatosabb kristályvirágaikat.

 

Kukucskáló mama nagyon megörült két kis unokája láttán, és rögvest összepakolta összes útravalóját, hogy mihamarabb Kukucskáló Birodalomba érhessen. A Kukucskáló Birodalom Karácsonyi ünnepsége nagy örömben, és szeretetben telt. Kukucskáló királyfi, és királylány pedig meghívta új barátaikat az ünnepségre.

 

 

Nyolcadik mese

 A születés

 

Kukucskáló királyfi, és királylány nagy-nagy készülődésben voltak. A királylány szüntelenül a ruhás szekrényében kutatott, de nem, nem talált semmilyen megfelelő öltözéket az esti vacsorához. Gondterhelten mászott ki az óriási bútorból és ballagott az ágyán lévő hatalmas ruhakupachoz. A kupac tetején egy égszínkék, csillogó ruha hevert, a királylány kelletlenül felemelte a ruhát, és belebújt. Csokoládébarna fürtjei megannyi kis csigaként omlottak le vállára. A tükör elé lépve beletörődő arccal méregette magát, majd koronáját a fejére illesztette, és testvére felkutatására indult. Kukucskáló királyfi éppen a mosdótálja fölött görnyedezett, és a nyakát sikálta egy súrolókefével. Különös nap volt ez a mai, a két kis lurkó türelmetlenül várta az esti királyi vacsorát, ahol is nagy-nagy meglepetésben lesz majd részük. A két testvér igyekezett a legjobb színben feltűnni este, királyi édesapjuk és édesanyjuk előtt, amikor majd fényderült az ajándékra. Mondanom sem kell, majd kifúrta az oldalukat a kíváncsiság, hogy mi lehet az a meglepetés, amit szüleik tartogatnak számukra?

 

A két kislurkó a trónterembe lépve vékony nyavalygó hangra lett figyelmes. Ahogy közelebb ballagtak a trónszékek felé a hang egyre erősödött, mígnem megpillantották a két kis mocorgó jószágot a szüleik kezében. A király és királyné mosolyogva nyújtották át gyermekiknek a két kis apróságot, két ficánkoló kölyökkutyát, és egy gyönyörű nagy csomagot. A királyi lurkók nagyon örültek az apró élő ajándékoknak, de el sem tudták képzelni mi lehet az ajándékcsomagban. Amikor kibontották a csomagot egy hatalmas, vastag könyvre bukkantak, amelynek a címe ez volt: Kistesókról nagytesóknak.

Királylány ijedten sikoltott fel, a Királyfi rögvest ledobta a könyvet és mindkét gyerek rémülten nézett szüleikre… Édesanyjuk mosolyogva bólintott és megosztotta a gyerekekkel a hírt, miszerint hamarosan kistestvérük születik majd. De látva, mennyire meglepődtek a királyi porontyok a hír hallatán, a szobája felé indult, és intett a gyerekeknek, hogy kövessék. A királynő lakosztálya gyönyörű volt, a tapéta csodás rózsákkal volt díszítve, a plafonon minden reggel ragyogott a Nap, este a csillagok tündököltek apró ezüstcsillogást kölcsönözve a szobának. A gyerekek anyjuk köré telepedtek a pamlagra, a kandallóban duruzsolt a tűz. A Királyné egy albumot szorongatott a kezében, amiben régi képek voltak, sok-sok ismerős történettel. A két kis lurkó, kezében újdonsült barátaikkal, (akik időközben elszenderedtek) figyelmesen nézegették, és oldalról-oldalra ismerősebb lett számukra a sok-sok kép. Kukucskáló királyfi egyszer csak hangosan felkiáltott:

 

- De hát ez én vagyok!!!!

 

Édesanyja mosolyogva mesélt a két kis csemetének arról, a szép időszakról, amikor még nem születtek meg, de már a pocakjában ficánkoltak. Majd megannyi mesés történet következett a születésük utáni korszakról.

 

A gyerekek láthatóan megnyugodtak, és a sok szép emlék láttán, már nem is féltek olyan nagyon a kistestvérük érkezésétől, sőt ijedtségük kíváncsi várakozássá szelídült. Visszatérve szobájukba még sokat morfondíroztak az eljövendő izgalmas hónapokról. A királylány azt is elképzelte, hogyan segít majd anyukájának a csecsemő körül, addig is gyakorolja a pelenkázást, a babák öltöztetését. Biztosan dajkálja majd, és sokat fog mesélni neki. Kitervelte, hogy a baba születésére kistakarót hímez, és azért, hogy biztosan elkészüljön, már másnap reggel neki áll a munkának. A kis királyfi is testvérkéjéről álmodozott, eltervezte, hogy mennyi mindenre megtanítja majd, talán még a kedvenc, titkos, tóparti horgászhelyét is meg fogja mutatni egyszer a testvérkéjének…

 

Kilencedik mese

Kicsi vagyok én, majd megnövök én!

 

Meg bizony! Kukucskáló királyfi és királylány barátai egy reggel váratlanul betoppantak a királyi várba. Pontosabban szólva, a hangjuk ért előbb oda. A királyi csemeték erre ébredtek:

 

- Helyet, helyet, nekünk is, ha kicsinyek vagyunk is !!!!!

 

Boldogan szaladtak az ablakhoz, intettek a kapunál strázsáló őröknek, hogy mielőbb megölelhessék a messziről jött kedves leánykákat és vitéz legényeket.

A gyerekek kacagva érkeztek a várudvarra, ezer kérdésükre alig győztött a királylány és a királyfi válaszolni. Nagy volt a csodálkozás, hiszen a vár egészen megszépült, mióta  az ifjak  utoljára itt jártak. Csodás íves ablakok, gyönyörű festett falak hirdették, hogy a kistestvér érkezésére nem csak a szívét- lelkét, de a várat is feldíszítette a királyi család!

 

Az ám! Mi újság a legkisebb csemetével?! Lehet-e már focizni vele? Tud-e már olvasni? Dehogy, dehogy! Csak alszik, eszik és néha sír (na jó, így helyesebb: előfordul, hogy képtelenség megnyugtatni - mondja a királyfi mosolyogva - de olyankor ringatjuk és énekelünk neki!)

 

- Gyertek, nézzétek meg bátran! A palota legmelegebb szobája a kistestvérünké. Erre gyertek!

 

A vendégségbe érkezett gyerekek végighaladtak a hosszú folyosókon, s egy szép szalonon is. Itt megtorpantak. A falon hatalmas képeket, festményeket láttak. Most sem mulasztottak el kérdezni (a Kukucskáló Birodalomban, ahol mindenki kiváncsi, ez természetes dolog:)

- Ugyan kik ezek? Hasonlítanak a királylányra, néhol a királyfira, de mégsem lehetnek ők… Ennek itt a ruhája furcsa, ez a bácsi meg túl öreg, hogy a királyfi legyen. Hiába a hasonlóság, itt valami titok lappang...

A nagy talányra, kérdésekre hamar érkezett a válasz. A királyi gyerekek boldogan meséltek nagyszüleikről, sőt dédnagymamájukról, aki az egyik képen gyermekként van lefestve. Egy régi megsárgult fotón pedig a birodalom tiszteletreméltó királya pelenkás kisfiúként labdázik a kertben.

Hogy is van ez? Igen, igen! Egyszer mindenki volt aprócska újszülött, ide-oda mászó kisbaba, beszélni és járni tanuló kicsi gyermek, betűket rajzoló iskolás, komoly és kacagó ifjú leány és legény, szerelmes fiatal felnőtt, gondterhelt, mégis boldog középkorú, majd derűs idős ember. A falon lévő képek legalábbis erről mesélnek.

A gyerekek észre sem vették, a sok történet ott marasztotta őket a nagy szalonban. Letelepedtek a bársonyos szőnyegre, lassan maguk is mesélni kezdték, mi mindenre emlékeznek a saját, eddigi gyermekkorukból: van, aki sokat járt a közeli játszótéren: ő volt  legmenőbb hintázásban. Van olyan, akinek a fogtündér elvitte az első kiesett tejfogát. Egyikük az esti mesék legszebbikére emlékezett boldogan, másikuk a nagyszülőknél töltött nyarakra….

Emlékei mindenkinek vannak! Jó is, hogy vannak, hiszen az idő telik mindannyiunkkal - már most is látjuk: nem vagyunk már apró újszülöttek, járni, enni, beszélni megtanultunk. Lassan iskolába indulunk….és azután: bizony, mi is felnőttek leszünk!

A gyerekek komolykodó beszélgetését éktelen, mérgelődő sírás szakította félbe. A királyfi felkacagott: a kistestvérünk rátok vár!

 

Napestig dajkálták a legifjabbat a gyerekek. A királyfi és a királylány nem fogyott ki a büszke nagytestvérek történeteiből: hogy volt, amikor megszületett, s azóta már mekkorát nőtt! Vajon ő is nagy lesz egyszer? És akkor mi még nagyobbak? Bizony, bizony….az élet már csak ilyen:)

 

Tizedik mese

Kukucskálómese

 

M…

Me…

Mes…

Mese!!!!

Véget ért a mese, igen! De mi nem szomorkodunk! Illetve a királylány talán mégis: zokogás, hüppögés hallatszik a lányszobából.

  • Most éppen miért sírsz? - kérdi türelmetlenül a királyfi, aki látja már az ablakon át, hallja már, hogy kedves vendégek közelednek a palota felé. Énekük hangja messzire száll:)

  • Hogy ne sírnék, hogy ne keseregnék… - a királylány fülel…. mosolyra húzódik a szája… - aztán még jobban rákezd a sírásra.

  • Éppen ezért sírok! Hogy kedves leánypajtásaimat, vitéz legénybarátaimat nem láthatom többet! Ki a megmondhatója, jönnek-e még mifelénk? Vajon megjegyzik-e a mondókát, amivel a mi világunkba beléphetnek?

A királyfi komolyan elgondolkodik. Ezzel a kérdéssel még nem foglalkozott. Csak az járt az eszében, hogy a mai napra vigadalmat, mulatságot rendeznek a gyerekek örömére. Még kitüntető oklaveleket, nyakba való érmeket is készített, hogy megköszönjék a sok kalandot, amit barátaikkal átélhettek.

  • Majd csak kitalálunk valamit! - biztatta meg húgocskáját. Gyere, szaladjunk a gyerekek elé. Úgy hallom, zordon strázsánk nehezen ereszti be őket a kapunál!

Mentek is boldogan, a gyerekek vidám kacagása a királylány szívében is elaltatta a reggeli bánatot. Ahogy találkoztak, vége-hossza nem volt a közös emlékek felidézésének. Olyan jól elbeszélgettek, hogy bizony alig maradt idejük, hogy kellő módon előkészítsék a mulatságot: megkérték hét a gyerekeket, hogy segítsenek nekik.

Közösen hamar ment a munka: hamarosan díszes, színes fonatok ékesítették a tróntermet. Ideje is volt, mert gyülekeztek már a Mesterek, akik a királylány és királyfi jelenlétében minden kedves leánykának és vitéz legénynek írásos, pecsétes papirost és egy kedves érmet nyújtottak át, a közösen megélt kalandok emlékére. Ej, de szépen feszítettek a gyerekek, nyakukban a mosolygós érmével!

 

Ekkor a királyfinak hatalmas ötlete támadt! Nem hagyta ugyanis nyugodni húgocskája reggeli bánata: vajon látják-e még valaha barátaikat? MI sem egyszerűbb ennél! A várban lévő házacskákban, kisebb-nagyobb épületekben bőven akad még hely! Hej!

  • Költözzetek hozzánk! Lakjatok velünk egy ideig! - persze csak, ha nincs ellenetekre! Ismerjétek meg, milyen az élet a várfalakon belül - de nem csak úgy, vendégként, hanem igazi vári lakosként!

A kedves meghívást örömmel fogadták a gyerekek, a királylány pedig majd kibújt a bőréből örömében! Tudta ő, hogy a gyerekek így sem lehetnek mindig velük - hisz sokan közülük iskolába készülnek, vagy fociedzésre mennek néha - de sokkal. sokkal közelebb lesznek egymáshoz!

 

Üljük meg hát ezt a nagy örömet! - szólt a királyfi, s húzták is már az udvari zenészek, készült a sok finom harapnivaló, édes sütemény, folyt a gyümölcslé!
Legközelebb, legyetek ti is a királylány és a királyfi vendégei! Addig is: Minden jót!

 

A tavaszi mese március 4-én folytatódik!
 

  • w-facebook
  • Twitter Clean

© 2014. Fejlesztemagyerekem.hu