Az anya, a gyermek, az ősök és a zenei útravaló

Már az anyaméhben... így hallottuk, olvastuk már mindannyian Kodály Zoltán sokszor és sok helyen idézett, nagyszerű gondolatát. Vagyis, a zenei nevelés az anyaméhben kezdődik. Sőt, egyes kutatások szerint a megelőző generációktól nem csupán genetikai örökséget, de társadalmi, kulturális beágyazottságot, viszonyulást is kapunk útravalóul. Ha ezen a gondolaton lépünk egyet, láthatjuk, hogy már az sem mindegy, nagyapáink szerették-e a jó magyar nótákat, nagyanyáink mit dúdoltak örömükben vagy éppen bánatukban. Reméljük, hogy daloltak sokat, mert akkor nekünk már csak a magunkét kell hozzátennünk, hogy gyermekeink világra nyitott, harmonikus kis emberekké nevelődjenek. Így aztán dédunokáinkat sem kell majd féltenünk…. és a sor így folytatódik tovább.


Bizony, nem kis felelősség ez! Rajtunk, éppen gyakorló anyukákon és apukákon áll, hogy a következő generációk saját énekükön, közös énekükön keresztülszűrik-e, közelebb hozzák-e majdan magukhoz a világot.


A mi felmenőink jobbára megtették a magukét, ez a mi szerencsénk. Nagyszüleink, dédszüleink világa hajdan több lehetőséget kínált az éneklésre. Ünnepek és hétköznapok a paraszti hagyományban nem múltak el zenei megnyilvánulás nélkül. De azt hiszem, hogy a városi környezet is adott elég alkalmat a közös muzsikára vagy akár a dúdolva altatásra. Ha mégis úgy fordult, hogy a munka sodra, a nagy háborúk és társadalmi változások kiforgatták a maguk hordozta muzsikát eleink szívéből-lelkéből, akkor sem kell megijednünk.


A népzene- és néprajztudománynak hála, népdalaink és mondókáink, népi játékaink és táncaink kiváló gyűjteményekben, kiadványokban, adatbázisokban várják, hogy rájuk találjunk! Hogy segítségükkel olyan elemi zenei tudást szerezzünk, melyet gyermekeinknek, unokáinknak énekelve, velük együtt játszva teljesíthessük a nagy feladatot, melyről fent írtam.


Mit is tehetünk, hogy is kezdjük? A gyermek magzati létében is érzékeli, később hallja beszédünket, szívünk hangját, érzékeli lépéseink ismétlődését, hintázó, ringató mozdulatainkat – erről sok értékes tanulmány született már. Számunkra itt az a fontos, hogy nagyon jó és rendkívül fontos, hogy a gyermeküket váró kismamák beszéljenek, énekeljenek a kis születendőnek! Nem mellesleg, ez az idő alkalmas arra is, hogy felfrissítsük valaha énekelt gyermekdaltudásunkat, új altatókkal, ölbéli játékkal bővítsük a repertoárt. A boldog megérkezés után zsúfolt, újszerű napok következnek, ekkor már kevésbé lesz időnk az egyébként remek gyűjtemények, kiadványok böngészésére! És higgyük el, hogy nekünk is jól esik majd, ha látjuk, ahogy gyermekünk a mi halk szavú altatónkra nyugszik meg! Ráadásul – és ezt tapasztalatból mondom – az aggódó, a feladatot olykor túlméretezettnek érző édesanya is megkönnyebbül, ha eldudorássza a legkedvesebbet, a leginkább kedvelt dallamot. Olykor talán még pityereg is közben. De ez sem baj! Egy pityergés, egy népdal – máris tisztább a helyzet...:-)

Vagyis, az igazság az, hogy az éneklés képes lelki egyensúlyunkat helyreállítani, gyönyörű kis csecsemőnk okozta fáradságunkon, a felmerülő kezdeti nehézségeken enyhíteni.


Nem kirobbanó új gondolat ez. Idő kiforogta nagy igazság. Csak merjük megpróbálni, megtapasztalni! A gyermeknek nagyon fontos, hogy a jól ismert hangot hallja! Nem érdekli a zenei bizonyítvány hiánya, az sem, ha nem kristálytisztán dúdolunk neki. Arra a biztos tudatra van szüksége, hogy az megszokott hang és annak forrása vele van. Tudom, hogy számos hangzókiadvány létezik, melyik milyen repertoárral igyekszik az édesanyák és a gyermekek zenei nevelését támogatni. Vannak helyzetek, amikor ezek a lemezek jó szolgálatot tesznek. De a csecsemőkorban mérhetetlenül fontos tájékozódási pontot, az édesanya hangját nem tudják pótolni!


Nagy segítség, ha van már testvér a családban. Igaz, hogy ő már biztosabban tájékozódik ebben a világban, elfogadja azt is, ha ideig-óráig más környezetben, nélkülünk kell boldogulnia, de korántsem gondolhatjuk, hogy a közös dudorászás, dalolgatás korszaka ezzel véget ért. Mindannyian tudjuk, hogy óvodásaink mennyire intenzíven élik, dolgozzák fel a tapasztaltakat. Kapcsolódjunk hát be mi is, főzőcskézzünk, sétáljunk, játsszunk énekelgetve! Ha gondban vagyunk, a gyerekek kisegítenek! Még büszkék is lesznek magukra, hogy ők tanítottak meg bennünket a „borsófőzésre”! A hazai óvodák gazdag gyermekjáték- és mondókaanyaggal látnak el bennünket: használjuk bátran! Igazán fontos, hogy a közös éneklés gyakorlata ne csak az óvodai csoporthoz, de a családhoz is kötődjék. A dalolva együtt töltött idő mindenkinek jó. Az óvodás örül az intenzív játékidőnek, mindeközben az ölbéli aprógyermek is jól érzi magát, hiszen a nagy Ő hangját hallja. A testvérféltékenység is oldódik, a szülők pedig boldogan szemlélik gyönyörű gyermekeiket.


Ez az idilli állapot nem sokáig tart, illetve a gyermekek növekedésével, óvodával, iskolával, különórákkal egyre sűrűbbé válik az életünk. Igyekezzünk hát kihasználni a kezdeti éveket, hogy privát, családra szabott zenei örökségünket kiszabjuk a nagy egészből, ebből a zenei kultúrából. Legyen a későbbiekben, amiből továbbépülünk. Legyen mit továbbvinni, legyen mit továbbadni!


Szabó Ágnes

#zene #éneklés #szorongásoldás

Kapcsolódó bejegyzések:
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!
  • w-facebook
  • Twitter Clean

© 2014. Fejlesztemagyerekem.hu