Miből lesz a cserebogár? Avagy hogyan ismerszik fel a zenei tehetség?

Hosszú percekig meghatva ülünk csemeténk óvodai vagy iskolai karácsonyi bemutatója végén. Hazafelé azután elgondolkodunk: olyan csengőn, szépen szólt a hangja, mindenkinél szebben, zengőbben szavalt. A lámpalázat túlnőtte a szereplés öröme, bátran, szabadon, szinte szárnyalt a pódiumon…

Igen, hiszen a miénk :-) De talán ezen túltekintve is színpadra, muzsikára, szereplésre termett? Eddig észre sem vettük? Nem, hiszen terheltek a hétköznapok: nyelvóra, sport- és kézműves szakkör. És az iskolai feladatok. No, meg pihenni, játszani is engedd!

Ismerős dilemma, ismerős gondolatok. Vajon merre tereljük gyermekünket? Mi az a pont, amikor a csendes érdeklődés komoly szándékká alakul? Hogy döntsük el, hogy a sportok, művészetek közül melyik terület az, ami igazán és valóban a mi csemeténk sajátja, komolyan űzött hobbija lesz, esetenként hivatása lesz? Magyarul: miben tehetséges?

Persze nem szabad megijedni. Lássuk kicsit közelebbről a zenei tehetség kérdését. Mit tehetünk mi magunk?

Először is: korábban írtam már róla, hogy énekelni, dúdolni, már kismama-korban ildomos és sokat érő dolog. A gyermek alapvető attitűdjét határozzuk meg vele. Ismeri, érzi és szereti, ha hangunkat hallja. Születés után is mérhetetlenül fontos, hogy altassunk, ringassunk énekszóval. Gyermekjátékdalaink kiváló és bőséges lehetőséget biztosítanak az alapvető szabályérzék, hangsúlyviszonyok, anyanyelvtanulás és nem utolsó sorban a dallamértés, a hallás fejlesztésére.

Ráadásul mindezt mi magunk, teljesen hétköznapi szituációkban, jókedvünkből végezhetjük. Élvezvén a gyermekkel való együttlét minden áldásos hatását. (ld. a zenei örökségről írt bejegyzésemet). Mindez azonban az alapokhoz szükséges és elengedhetetlen. A további zenei „karriert”, a zeneileg tehetséges gyermek útját nem befolyásolja lényegesen. Illetve csak annyiban, hogy van mire építeni! Jó hír azonban, hogy ebben a szakaszban saját hiányosságainkkal nem okozhatunk bajt. Vagyis, énekeljünk, muzsikáljunk bátran! Nem romboljuk a gyermek zenei képességeit, ha nem jön ki a magas cé :-). Lényeg, hogy a zenei tevékenység, a ritmizálás, az anyanyelvként használt apró téglák (ritmusok és dallamok) a kis fejben legyenek!

Ehhez az alaphoz járulhat még, ha mi magunk is igényes zenét hallgatunk, olykor koncerteket, zenei eseményeket látogatunk a gyermekkel. Nincs kizárólagosság vagy üdvözítő műfaj. Sőt, minél szélesebb a skála, annál színesebb lesz az alap, amelyre később a felépítmény épülhet. A komolyzene pedig csak nevében komoly – valójában minden érzelmet, változatos hangulatokat mutathatunk, élhetünk meg vele. Nem is kell magyaráznunk. Higgyük el, hogy gyerekek minden minta nélkül tudják hallani, látni, élvezni, azt, amit a zene feléjük közvetít!

Ha ez az alap magabiztos, az óvodában vagy az iskolában éneklő csemete extra érdeklődése feltűnő lesz. Óvodai néptánc órán, zeneoviban (a zeneiskolák jellemzően tartanak valami ehhez hasonló foglalkozást), kisiskolás előkészítő szolfézs órán már szakemberek mondanak róla véleményt. Ha családi előzmény vagy más indokolja, megpróbálhatjuk a zenei általános iskolát is. A mindennapokba beépített énekes vagy hangszeres tevékenység testet, lelket egyaránt épít. A kisiskolás szakaszban azután a széles körben (szolfézs, vagyis elméleti, illetve hangszeres, vagyis gyakorlati) rendelkezésre álló, nálunk igen magas szinten működő alapfokú művészetoktatás berkeiben biztos kezekben tudhatjuk a nyiladozó gyermeklelket. Ha arra szánta a sors, hogy muzsikálás legyen a hivatása, szaktanárai időben fel fogják hívni rá a figyelmünket. Érdemes ilyenkor a pályaképről elbeszélgetnünk: mivel jár, mit enged, mit követel a zenészi pálya. Ne feledjük, hogy a zenei fejlesztés az énekes vagy hangszeres órák mellett elméleti képzéssel is jár, mely a mi általunk kisgyermekkorban épített alapokat végleg megerősíti és továbbépíti. A középfokú zeneművészeti képzés – mely a már valamelyest elkötelezett tanulókat várja – felvételi eljárásának is alapvető része a szolfézs- és zeneelméleti ismeretek firtatása.

De ne szaladjunk ennyire előre. Illetve ne feledjünk el egy általam még fontosabbnak tartott gondolatot. Nem szükséges, egyáltalán nem előírás, hogy mindenkiből előadóművész váljék! Sokkal fontosabb és hangsúlyosabb azonban, hogy minél több gyermekből zeneértő, zenét maga is művelő felnőtt legyen. Olyan, aki nem elszenvedi, hanem megnyugvással, örömmel hallgatja, ha a karácsonyi nyüzsgő forgatagban felhangzik egy komolyzenei illusztráció, vagy ha a szabadtéri színpadon kis kórus énekli a „Mennyből az angyalt”. Ő is kedvvel dúdolja! Mert ekkor ért célt a mi otthoni ténykedésünk ezen a téren: a fa gyümölcsöt termett, az örökséget átadtuk. A sokszor az általános iskolába kitelepülő művészeti iskolák, zeneiskolák alkalmasak és készek a mi vágyunk, gondolatunk szélesítésére és beteljesítésre. De ne feledjük, szükséges az el nem múló szülői attitűd: hogy a karácsonyi gyertyagyújtásnál mi magunk is elénekeljük a családi karácsonyi dalt, együtt. Nem reflexből, megszokásból, hanem örömmel. Hogy a zeneiskolás aprógyermek a nagymamának eljátszhassa a csellón tanultakat. Vagyis, hogy odahaza mindig befogadó, nyitott zenei légkör várja csemeténket!

Ehhez kívánok nagyon meghitt, közös családi éneklést és muzsikálást!

Szabó Ágnes

#zeneitehetség #hallásfejlesztése #művészetiiskola

Kapcsolódó bejegyzések:
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!
  • w-facebook
  • Twitter Clean

© 2014. Fejlesztemagyerekem.hu