Kelekótya szülő, figyelemzavaros gyerek?

Ahogy körülnézek a szobám polcain, megannyi kiváló fejlesztő anyag tárul elém. Köztük fellelhető temérdek játékos feladat, mely kifejezetten a figyelem bizonyos területeit célozza meg. Maga a figyelem egy igen összetett fogalom. Így annak fejlesztése is igen összetett, mondhatni sokszínű munkát igényel. A figyelem központi témát kínál a mai közvélemény és média területein belül. Hiszen a legtöbb kutatás alátámasztja, hogy egyre több a figyelemzavaros, nehezen koncentráló gyermek.

A minap számba vetettem hány feladat vár rám a nap folyamán, végig gondoltam azt is mennyi inger ér egy nap, mi minden jár a fejemben folyton folyvást. Az élet több területén helyt kell állnom, és rendkívül nagy koncentrációt, figyelmet igénylő munkát végzek. Sokszor megesik, hogy ide-oda csapongok. Miközben csinálok valamit, gondolatban már máshol szárnyalok. Ekkor történnek velem olyan furcsaságok, hogy a televízió távirányítóját berakom a hűtőszekrénybe és még egyéb furcsaságok… Szóval mire végig értem a feladataim megszámlálásán, már nem maradt elég ujjam, sem lábujjam. Pedig megvan mind a 20 darab. Sokan vagyunk ezzel így felnőttek. Édesanyák, édesapák, szülők, akár egyedülálló emberek. Számtalanszor gondolkodtam már azon, hogy ha egy gyermek szociálisan tanul, tehát másolja a mi viselkedésünket (hiszen mi nyújtunk számára példát, mintát), tényleg ilyen mintát lát? Kérdezem én, akkor nem lehet-e, hogy bizonyos tekintetben mi tesszük figyelemzavarossá a gyermekeket? Vagy egyszerűen nem tanítjuk meg őket koncentrálni.


Itt persze nem a súlyosabb, neurológiai esetekre gondolok. Inkább arra gondolok, hogy mit lát belőlem a gyermekem, amikor éppen vacsorát főzök, de már szaladok, mert teregetni is kéne és éppen üzent valaki e-mailen, hogy ezt-azt még gyorsan meg kéne csinálni, meg egyébként is… Régen is voltak elvégzendő feladatok, és most is vannak apáknak, anyáknak, gyermekeknek egyaránt. Mégis mi történhetett velünk, hogy állandóan „rohanunk”, „kapkodunk”. Miről fogunk úgy mégis lemaradni? Mi lesz, ha csak holnap mossuk ki a szennyest, és nem ma? Mi lesz, ha nem nézzük meg rögvest a postafiókunkat, és nem vagyunk percre készek az e-mailjeinkkel kapcsolatban? Mi lesz, ha hagyjuk, hogy gyermekünk csacsogjon, miközben mi vacsorát főzünk, és mi lesz, ha ráirányítjuk figyelmüket?

Nos, nehéz ebben igazságot tenni. Én sok mindent szeretnék egyszerre, és vannak még így egy páran. Elsősorban több időt töltenék a gyermekeimmel. Másodsorban nyilván pénzt is keresek, mert hát, nem adják ingyen az ételt, a színházjegyet, a könyveket, az életet. Szeretnék megfelelni az elvárásoknak. Gyermekeink elvárásainak is. De mégis tudjuk-e, vagyis jól tudjuk-e, hogy milyen elvárásaik vannak gyermekeinknek? Biztosan szükségük van az éneklő, buborékokat fújó illatos szőrű, magától ugráló kaméleon módjára szőrszínt változtató pónikra? Vagy csak úgy kell, mert tetszik, és amúgy is, a szomszéd kiscsajnak is van. Meg kell a legújabb XBOX játék, mert az a legújabb, és csúcs, meg amúgy is… Igen, néha kell ilyen is. Én is megveszem, viszonylag ritkán. Igyekszem egyensúlyt tartani az ésszerűség határain belül, ebben a teljesen ésszerűtlen világban. De reális elvárás feléjük az, ha megköveteljük tőlük a figyelmet, koncentrációt ebben az inger gazdag világban úgy, hogy sokszor még mi, a szüleik sem szentelünk nekik elég figyelmet?


Nos, nem maradhat hátra más, mint hogy néhány egyszerű tippet osszak meg azért, hogy gyermekeink még véletlenül se váljanak csapongó, koncentrálni, figyelni képtelen gyermekekké, felnőttekké. A mi feladatunk, hogy visszatereljük a dolgokat a normális kerékvágásba. Mi neveljük a jövő nemzedéket. Neveljük meg magunkat is, egy kicsit!


Folytatjuk.




Kerekesné György Zsófia


#figyelem #figyelemzavar

Kapcsolódó bejegyzések:
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!
  • w-facebook
  • Twitter Clean

© 2014. Fejlesztemagyerekem.hu