Hangképzés gyermekkorban?


A gyermekkori hangképzés nehéz terep és elgondolkodtató kérdés. Szükség van rá? Mi lehet a célja? És hogyan segíthetjük, mi szülők?

A tehetségkutató versenyeken néha egészen fiatal, 6-8 éves énekes palánták állnak színpadra felnőtt társaikat megszégyenítő technikával, hangszínnel és hangerővel ragadják el közönségüket.


Megmondom őszintén, én nem szeretem ezt az irányt. Azt hiszem, nem vagyok bezárva a saját ismereteim, talán korlátaim közé. Szívesen hallgatom, látom a felnövő tehetségeket, népi énekeseket és magánénekeseket egyaránt. De mindenképpen a fokozatosság, a megfelelő korban a megfelelő repertoár híve vagyok. A könnyűzenei stílusú énektanításra nincs rálátásom, de az előbb említett produkciók esetében mindig az az érzésem, mintha a látvány, a hatás, a bravúr a valós, megélhető alkotás fölé lenne rendelve. „Megélhető” alatt azt értem, hogy test és lélek egyaránt benne van a produkcióban. Az előadás autentikus, vagyis önazonos, az előadó minden szempontból, tartalmilag, technikailag érti és érzi az énekelt dallamot. Asztalos Andrea írja, hogy a hang helyesen képzett, helyes megszólalásához az egész ember szükséges: egészséges hangadó szerv, egészséges belső világ – vagyis, hogy minden rendben legyen. Leegyszerűsítve: ha jó a hangulatunk, akkor jó a hangunk is. Persze ez fordítva is igaz, a kettő folyamatosan erősíti, támogatja egymást. A saját hangélmény megtapasztalása, megtanulása – az életkornak megfelelő gyakorlatokkal és terheléssel – pozitív személyiségképet eredményez.


Félreértés ne essék, nem szeretném lebecsülni, a tálentumokat, sem tanáraikat – biztosan vannak esetek, amelyek kivételek: vannak „ép testben ép lelkű” gyermek énekesek, akiknek későbbi karrierjét sem veszélyezteti a nagyon fiatal korban indult pályafutás. De természetes módon végiggondolva, mintha útja volna az alkotó, megszólaltató pályájának! Az egyszerű, néhány hangos dallamokra épülnek a megfelelő hangi érettség és tanár által koordinált technikai tudás elsajátításával elkövetkező népdalok és/vagy műzenei példák. Amikor ez magabiztos – népi éneket és klasszikus éneket tanító kollégák egyaránt a fiatal felnőttkorra, a mutálás végeztével tudják ezt növendékeiknél elérni – akkor beszélhetünk a különböző stílusirányok felé indulásról, azok stíluselemeinek elsajátításáról. A hangképző szervek mindezidáig alakulóban vannak és nem megfelelő terheléssel akár bajt is okozhatunk.


Természetesen nem arról van szó, hogy akkor 16 éves korig az énekelni vágyó gyermek ölbe tett kézzel ül. Az imént már említett fokozatosság épp az ezt megelőző időszakban valósítható meg tökéletesen. Szó sincs arról, hogy korábban népdaléneklést tanulók vagy kórusban éneklők előtt ne lenne nyitva a lehetőség, hogy akár komolyzenei, akár könnyűzenei énekesi pályára lépjenek! Sőt, ha gyermekkorban megtanulják használni, tudatosan kontrollálni a hangjukat, mindemellett jelentős repertoárt halmoznak fel akár népdalokból, akár a kórusirodalom gyöngyszemeiből, csak javukra válhat!

De hogyan is lehetséges a hangképzés ebben a szakaszban? Mi történik, amikor hangot – esetünkben énekhangot - adunk ki?


Először is levegőt veszünk, ami kiengedve a légcsőn keresztül eljut a gégében elhelyezkedő két hangszalaghoz. Hangadási szándék esetén a levegő azokat rezgésbe hozza (a hangszalagok légzéskor nyitott állapotban vannak, a hangadáskor zárnak). Az így keletkezett hang folytatja útját kifelé és rezgésbe hozza az ún. rezonáns üregekben (mellüreg, orrüreg, arcüreg, homloküreg, garatüreg, szájüreg) lévő levegőt, mely által a kiadott hang felerősödik. (Bodza Klára – Paksa Katalin: Magyar Népi Énekiskola. I. Negyedik, javított kiadás. Budapest, 2010: 11.)


Leírva kicsit bonyolultnak tűnhet, de nap mint nap gyakoroljuk. Helyes használatát kisgyermekkorban semmi nem akadályozza!

Ráadásul otthon, szülőként konkrét hangképző feladataink nincsenek. Sőt, kérlek benneteket, hangképzés tekintetében bízzatok a szakemberben. Semmi nincs elkésve, gyermekeink légzéstechnikája és hangképzése eredendően tökéletes, memóriájuk, mint a szivacs – hagyjuk őket énekelni, ne javítsuk, ha hamiskás, ha valamiért nekünk nem tetszik!

Mégis mit tehetünk, ha ebben a témában kicsit fejleszteni, alakítani szeretnénk a gyermeket?


Első feladat: énekeljünk örömmel! Hadd alakuljon ki a csemetében az énekléshez, muzsikához való természetes, jó viszony! Ehhez persze a zenehallgatás is hozzátartozhat. Ha kedvvel énekelünk, ő is csatlakozni fog: használjuk a sokszor emlegetett gyermekjátékdal repertoárt! Lehetőség szerint az általa elkezdett tónusban – természetes módon azon a hangmagasságon fog énekelni, ahol kényelmes.


Játsszunk a hangunkkal: Utánozzunk állathangokat: kismalac, anyamalac – egyik vékony, magas fekvés, az öregé mély, rekedtes tónus. A kismadár fenn a fán: trallalla, trallalla! Persze találjunk ki rá valami kis dallamot! Ha messzire repül, halkan szól! Ahogy óvatosan lépkedünk közelebb, egyre hangosabban halljuk. Ha kedvesen az ujjunkra száll, vele együtt énekelhetünk! Végtelen az apró gyakorlatok, játékok száma. Mert játék legyen! Mindig csak addig, ameddig szívesen működik velünk együtt a gyermek.


Még valami: ne aggódjunk, ha a csemete hangja nem olyan, amilyennek elképzeltük. Akkor sem, ha a miénk nem olyan, amilyen az ének tanáré volt. Ha mi nem csinálunk ebből gondot, a gyermek biztosan nem fog. Később persze lesznek mintái, példaképei – a cikk elején említett vetélkedők sokszor ebben is nagy befolyással bírnak – de addigra talán már nem csak a mi felelősségünk lesz ez a terep. A megfelelő, jó hozzáállást már kialakítottuk


Gondoljunk csak bele: ha hallgatjuk az olykor általam is közölt népdalos felvételeket különböző hangszínű, képességű és hangképzésű előadókat figyelhetünk meg – ki hangosan, ki halkan és finoman, ki „hasítosan”, vagyis magasan és hangosan énekel. Olykor táji, műfaji eltéréseket is megfigyelhetünk. Pásztoremberek éneke mindig messzire szól – volt hely a hangnak, hát kihasználták! Idős asszonyok templomi éneke rendszerint visszafogott. Hallhatunk egészen laza, hajlékony éneklést és feszített gégéjű, préselt hangot egyaránt. Vagyis ahány ember, annyi hang. Összetett jelenség a hang, benne van nem, kor, szokás, szándék, aktuális állapot testileg és lelkileg egyaránt. Ugyanez igaz ránk is, amikor énekelünk. Könnyen megfigyelhetjük magunkon: egymagunkban takarítás vagy főzés közben lazán, fesztelenül énekelgetünk. Ha valaki felszólít minket, hogy ezt vagy azt a dallamot szólaltassuk meg, máris más a helyzet. Hirtelen rakoncátlan lesz a dallam, nem jut eszünkbe a szöveg. Ha egyáltalán van merszünk elkezdeni. De hát legyen!


Kisgyermekes szülőként állandó terepet kaptunk a gyakorlásra. A gyermekkel való közös éneklési alkalmak száma végtelen, használjuk is ki őket! Nem csak nekünk lesz élmény és jó terep az éneklés önazonossá tételére. De a gyermekünknek is megadjuk azt az alap repertoárt, hangzó élményt és attitűdöt, amelyben felnőve egyáltalán lehetősége lesz a korábban leírt énekesi pálya megkezdéséhez. Ha nem lép ebben az irányban, akkor jó fülű, jó ritmusérzékű, nyitott, koncertjáró, zenehallgató embert nevelünk belőle. Higgyétek el, jó befektetés: harmonikus, kiegyensúlyozott fiatal kamaszaitok, felnőtt gyerekeitek lesznek!


Ha a megvalósításban segítségre van szükségetek, kérdezzetek bátran!


Szabó Ágnes


Képek forrása:

https://www.pinterest.com/pin/485474034804084886/

https://www.pinterest.com/pin/311452130455348819/

https://www.pinterest.com/pin/469852173601399655/

#énektanulás

Kapcsolódó bejegyzések:
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!
  • w-facebook
  • Twitter Clean

© 2014. Fejlesztemagyerekem.hu