Ne csodálkozz, ha nem hagyod csodálkozni!


A babák kíváncsinak születnek. Ez a „természetes alapállapotuk”. Hála a közegnek, a szülőknek, az intézményeknek ez a kíváncsiság gyorsan kihal. Utána pedig nem értjük, hogy miért nem érdekli semmi a gyermeket. Elképedve nézünk rájuk, amikor érettségi előtt nem tudják megmondani a szüleik életkorát. Mit tehetünk ez ellen?


A gyermekek, amikor megtanulnak beszélni, kérdeznek. Kérdeznek, kérdeznek, szüntelenül kérdeznek. Egy fárasztó nap után, hőségben, vagy hidegben hazaérni, nekilátni a házimunkának, ellátni a kutyát és értelmesen válaszolni ezer és ezer kérdésre nem egy pihentető feladat. Szoktam hallani, hogy „hagyd már abba!”, „maradj már csendben!”, „nem igaz, hogy nem bírod befogni a szád!” nyilván ezeknek a reakcióknak is lehet helyük, amikor azt érezzük, hogy a gyermeki kérdés nem kíváncsiságból, hanem zsarnokságból fakad. Amikor azért kérdez csupán, hogy ne tudjunk figyelni a kisebb/nagyobb testvérére, amikor meg akarja akadályozni, hogy az édesapjával megbeszéljünk valami fontosat, vagy épp elintézzünk egy sürgős hívást. A gyerekek képesek a kérdezést is taktikusan használni egyfajta stratégiaként. De leggyakrabban kíváncsiságból kérdeznek.

Érdekli őket a világunk, a minket körülvevő természet, később az élet nagy kérdései, filozófiái, az emberi kapcsolatok működése, a világot összetartó erők rendezőelve.


Meg kell ragadnunk minden pillanatot, amikor a gyermekünkkel beszélgethetünk. Hozzáteszem nem egyszerű feladat ez. Hiszen ezer felé jár az agyunk, ezer problémát kell megoldanunk, és közben még türelmesen válaszolnunk kell arra, hogy miért lassú a csiga, miért madár a veréb, ha nem tud repülni, és örülnünk kell, ha tűzoltót látunk nem beszélve arról, hogy tudnunk kell hová siet, mi a baj, milyen típusú autóban, milyen felszereléssel, hány ember ül. Nem beszélve arról, hogy nemcsak válaszolnunk kell ezekre a kérdésekre, hanem meg is kell érte dicsérni a gyermekünket. Milyen okosakat kérdez, milyen jó, hogy ez érdekli őt, milyen értelmes beszélgetést folytat, stb.


Mi történik ellenkező esetben? A gyerekek könnyen megtanulják, hogy akkor vannak elismerve, ha magukban elvannak. HA nem érdekli őket semmi, ha begubóznak, ha nem kérdeznek, nem beszélnek. Az iskolában aztán a pedagógus szembetalálja magát azzal, hogy teljesen mindegy, hogy milyen szemléltetést használ, mindegy, hogy milyen módszertannal próbálja a gyermeket motiválni, semmi nem kelti fel az érdeklődését. De nem csak a tananyag nem érdekli, hanem közömbös a társai iránt, nem lehet bevonni a közösségbe.


A nyelvszakos tanár – akár jómagam- a család témát feldolgozó érettségi felkészítő óra után pedig ledöbbenve meséli a tanáriban, hogy a gyerekek nem tudják a szüleik/testvéreik életkorát, nagyszüleik foglalkozását, a testvéreik továbbtanulási szándékát, a család „történelméről” nem is beszélve. Hihetetlennek hangzik, de ez rendszeresen előfordul!


A kellően korán közömbössé tett gyermeknél a tehetséggondozás szinte lehetetlen vállalkozás. Akkor tudunk fejleszteni, ha a gyermeket érdekli az adott téma, legyen az bármi. HA meg akarja tudni a működését, ha fel akarja fedezni, ha ki akarja kutatni. Ennek pedig az első lépését kisgyerekkorban kell megtenni és nem szabad hagyni elhalni.


Beszélgessünk tehát még olyan áron is, ha ki kell fejleszteni magunkban egy „kettős ént”, ahol az egyik a feladataink megoldásán töri a fejét, a másik pedig válaszol a „miért kék az ég?” típusú kérdésekre.


Molnárné dr. László Andrea

Kép forrása: https://www.pinterest.com/pin/379639443566699958/

#kíváncsiság #tehetség

Kapcsolódó bejegyzések:
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!
  • w-facebook
  • Twitter Clean

© 2014. Fejlesztemagyerekem.hu