MÁSKÉPP töltött SZÜNIDŐ

Az otthon töltött idő a szünidőben nem mindegy mivel telik. Erről szólt egyik írásunk is korábban. Már pedig nem tudunk egész nyáron nyaralni, sőt az sem jó, ha gyerekünk hétszámra táborban múlatja az időt. Minden gyereknek kell a kötetlen kikapcsolódás és az is fontos, hogy új közös élményekre teszünk szert együtt - otthon.

Cikkünkben a különböző életkorú csemeték szórakoztató, de hasznos időtöltéséhez kínálunk ötleteket.


Mindenkinek furcsa érzései támadnak, ha szóba kerül az iskolai szünidő kérdése. Szülőként rögtön összeszorul a gyomrunk - nekünk dolgozni kell, amíg gyermekünk otthon maradhat.


Amikor még óvodás, vagy kisebb, természetesen nem maradhat otthpn egyedül. Adhatunk neki érdekes feladatokat, megkérhetjük kisebb segítségnyújtásra a kertben, vagy a lakásban. Ekkor még a zöldségpucolás és a borsó kifejtése is örömöt ad. Érdekes lehet új társasjáték kitalálása és elkészítése is.

Mindig olyanokban gondolkodjunk, ami életkorának megfelel és nem az egész napot tölti ki. Ha naponta 2-3 ilyen kéréssel látjuk el, ezt fel is vezetjük a hűtő oldalára kiragasztott lapra, akkor minden napra van dicsérni valónk. Esetleg a hosszabb, lelkiismeretesen elvégzett tevékenységért cserébe a nyaraláskor jutalmazhatjuk majd.

Kiskamasz korban érdemes bevállalni néhány gyerek társaságát. Ha pár család összefog, a szabadságolást is könnyebb megoldani. Öt-hat kisiskolás gyerekkel már lehet szerepjátékokat játszani, egész héten. Érdemes előre megtervezni a heti és napi tevékenységet, megbeszélni velük is. A tevékenység már lehet komolyabb, attól függően, hogy mi a gyerekek kedvenc időtöltése. Forgathatnak filmet (mobiltelefonnal, tablettel, kamerával ez könnyen megtehető), játszhatnak középkori életképet, vagy alkothatnak városállamot. Készíthetnek használati eszközöket, kisebb tárgyakat pl. fonott papírkosarat. Itt már érdemes izgalmasabb alapanyagokat felkínálni a játékhoz. Levegőn száradó gyurmát, fadarabokat, ragasztópisztolyt- nyilván a kézügyességtől függően. Ha a kertben vannak és meleg az idő, feltétlenül kell vizes játék, ügyességi sorverseny. Ha a hét letelik és megúsztunk minden konfliktust, akkor jöhet egy nagy, családos közös kirándulás, jutalomképpen.


A nagyobb korosztálynál a közös időtöltés egyre fontosabb de nem a játék. Ilyenkor adhatunk kutatómunkát pl. a leendő nyaralásról, vagy közelünkben egy érdekes helyszínről, azt is megengedhetjük, hogy együtt odamenjenek. Feltétlenül fontos a mobilon való kapcsolattartás. Amelyik gyerek nem számonkérhető - ott ilyen közös program nem oldható meg felnőtt nélkül. A 13-14 évesek viszont kimondottan a társas kapcsolatokra kíváncsiak. Az együtt töltött idők itt főleg a beszélgetéssel telnek. Talán zavaró ez felnőttként, de ne felejtsük, ezek a beszélgetések a gyerek társadalomba való beilleszkedésével kapcsolatosak! Értékeket cserél, miközben más családok működéséről hall és összehasonlítja azt a magáéval. Sajnos egyre nő a veszélye annak, hogy az egyikük olyasmit akar kipróbáltatni csemeténkkel, amit mi nem nézünk jó szemmel. Tapasztalatból mondatom, hogy ha egy gyerek hajlik az ilyen barátságok felé, akkor nem tudjuk megállítani. Inkább beszéljük meg a témát. Nézzük meg együtt azt a weboldalt, amire ő szeretne regisztrálni, stb. Ha a dolog így nem kezelhető, akkor bizony a blokkolást kell alkalmaznunk. Korlátozott netforgalmat, bizonyos felületek letiltását a rendszer mindenhol engedélyezi épp a szülő érdekében. Értelmes, átlagos gyereknek a reális veszélyt pontosan vázolva - szerintem megérti.

Ilyen idős korban már kialakul speciális érdeklődés. Sokan edzések miatt már biztosabban közlekednek lakóhelyükön is. Ekkor megbízható olyan feladatokkal is melyek felelősségteljesebbek - nagyobb bevásárlás, elintézni valami kisebb ügyet - cipészt, tisztítót stb. Vállalkozó szülőnek segíthet irodai munkában, vagy a szerszámos láda cipelgetésében. Ezzel kicsit belekóstol a munka világába. A családban megállapíthatunk „fizetséget”erre vonatkozólag, ezt később elviheti pl. táborba zsebpénzként. Aki alkotni szeret, ekkorra már akár komolyabb anyagokkal is dolgozhat - gipszöntés, fafaragás, tárgyak újjávarázsolása. Engedhetjük kifesteni a szobáját, a falára készíthet új fotótartót, a kertbe tárgyakat. Ha szeret és tud bánni az informatikai eszközökkel, akkor érdemes megkérni, hogy a nyaraláskor készített képeket állítsa össze egy kis előadássá, tegyen alá zenét, feliratozza. Ez komoly munka is és egyben növeli ebben való jártasságát.

Amit nem szabad elkövetnünk felnőttként: állandó számonkéréssel feszíteni a napi ügyeit. Ha nem akar valamit, hiába kérjük szépen, akkor meg kell beszélni. Sose hagyjuk ki a heti közös tervezést, hiszen most nem a kötelező „munkaidejét” tölti. Érdekes lehet egy séta együtt a délután folyamán, kicsit a felnőtt is lazítson! Nem érdemes kötelezően táborba dugni a gyereket csak azért, hogy ne legyen láb alatt.


Mindent egybevéve elsősorban érdekes, tartalmas- és időjárásnak, évszaknak és helynek megfelelően keressünk elfoglaltságokat. Ha a tervezésben ő is részt vett, akkor nagyobb biztonsággal meg is valósítja azokat. A bizalmi kapcsolat nagyon fontos, mert akkor a kiskamasz korban is elmondja, ha úgy érzi, olyasmit tett, ami nem helyes. Az ilyen gyerek nagyobb biztonsággal fogja később is elkerülni ezeket a buktatókat.


További ötleteket találtok még a Pinterest oldalon Németh Csilla gyűjteményében ITT.

Németh Csilla

Képek forrása ITT.

#szabadidő

Kapcsolódó bejegyzések:
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!
  • w-facebook
  • Twitter Clean

© 2014. Fejlesztemagyerekem.hu