Régi családi levelek nyomában

Kedves Szüleim!

Úgy adódott, hogy a család régi leveleinek nagy része hozzám került, így nagyapa első világháborús leveleit kölcsönadhattam egy nyelvtanverseny pályázatához, s anyukám és testvérei karácsonyi ajándékai olyan levelek lettek, melyeket a negyvenes-ötvenes évek fordulóján írtak.

A nosztalgiázós, gyűjtögetős családok szekrényeiben, padlásán, pincéjében számos kincs rejlik, de a szigorú rend szerint szelektáló anyukák, nagymamák is eltesznek egyet-egyet gyermekük tábori képeslapjai, a mai világban sms-ei, íméljei közül. Ezekből pár évtized távlatából kedves, személyes ajándék készíthető. Nagy divat most a családi naptárak, fotókönyvek készítése, ajándékozása.

A gyerekek szeretik azokat az esti meséket, amelyekben ők, az adott napjuk történései is megjelennek. A kamaszok is örülnek egy-egy régi rajz, az első kiscipőjük felbukkanásának. A dédmama boldog, ha a testi fájdalmai, betegségei mellett gyerekkori, fiatalkori emlékein törheti a fejét.

A pályázaton a tizenegyedikes diák kiemelkedően szerepelt, pályamunkája egy része megjelent a Hadtörténelmi Közlemények őszi számában. Feladata a nagy háború nyelvi lenyomatának vizsgálata volt, s igazán megpróbált belehelyezkedni akkori fiatalok életébe, nehézségeibe. Ebből a nézőpontból sokkal árnyaltabban látta a tankönyvekből megismert eseményeket.

Részlet egy 1917. július 4-i levélből:

„Szép helyen, egy hegyoldalban lakom. A kis ház előtt borzasztó magas fenyők emelkednek. Az ágaik telve madárfészekkel, amelyeknek kedves kis lakói vidám, édes csevegésükkel sok, a honvágy miatt keserű percemet tették derűsebbé. Az egész hegyoldalt a buja havasi fű borítja, elő-elő pompázva üde zöldségéből egy-egy színes, különös virág. A hegy lábánál egy rohanó, kis hegyi patak zuhog el vidám, szapora csobogással. Szóval szép helyen lakom. A környezetem is kedves. A zászlós, akit már többször említettem, egy törzsőrmester, iskolavégzettségéhez képest igazán rendkívüli intelligentiájú ember, mind szeretnek és én is őket. Kiegészíti még egy pár öreg bácskai, kiskunsági magyarból és pár pesti csibészből álló bakatársaság. Ez a szűkebb környezetem. Elég kedélyesen élünk, sokat tréfálunk, egymástól riasztgatva el a keserű gondolatokat, de kesergünk is sokat. A nap legnagyobb részét alvással töltöm, ezenkívül 7-8 órát szolgálatban vagyok, olvasok, sakkozok, beszélgetek, szóval nagyon jól és gyorsan telnek a napok.” Képzelhetjük, csak eleinte volt ilyen idilli kép, a későbbi levelekből sokkal szomorúbb helyzet bontakozik ki. Továbbá nem is lehetett akármit hazaírni, sem a rokonok ijesztgetése, sem a cenzúra miatt.

Az ötvenes évek eleji szegénységben a gyerekek örültek az apró karácsonyi ajándéknak is: „Már végét járja a karácsonyi szünidő, Apa is készül el, Erzsi is. Ki fog ürülni a ház. Nénje nem érezte magánosnak a karácsonyt? Én nagyon vártam már karácsony estéjét. Janival lombfűrészeltünk karácsonyfadíszeket, és festettem azokat. A fánk szép volt. Zsuzsi-cica (mármint a Zsuzsika) nagyon boldog volt, Virág is. Persze, mi nagyobbak is, de a karácsonyest addig a legkedvesebb, míg az ember kicsi. Nekünk legfőbb vágyunk teljesült, kaptunk Janival 1-1 pár tornacipőt. Én egy remek fizikai könyvet kaptam, egy jó radíros végű ceruzát (Rezső bácsi Jézuskája), Sopronból, Keresztanyától egy doboz festéket, fogkrémet, tollszemeket, s egy jó meleg sálat, melyet nagyon köszönök Nénjikének. Gazdag karácsonyunk volt, hála Istennek, a mai időkhöz képest. – Kár, hogy már kezdődik a tanítás, még jólesne egy kis szünet. Most jó idő van itt, Apával hatalmas tempóban ástunk két napja. A kecske, név szerint Kedves Mecske már csak 7-8 decit ad naponta, mert már egyrészt volt a baknál, másrészt minden kecskének erősen lecsökken télen a „tejhozama”. Majd tavasszal ad 3 litert is.”

A régi levelekből a városlakó gyerekek megismerhetik a falusiak életét, s a különbségek mellett felfedezhetik a hasonlóságokat is: a téli szünet és a család együttlétének örömét, a kicsik meglepetéseit.

Karácsony után a régi leveleket elküldtem az unokatestvérek levelezőlistájára, így a külföldre szakadt rokonokkal is részt vehettünk a közös időutazáson. Ráadásul az eggyel fiatalabb generációhoz is eljutottak a dokumentumok, s ha nem is olvasták végig, hanem csak belenéztek, már másképp állnak majd a XX. század történetéhez. Szívesebben indulnak majd az időről- időre meghirdetett történelmi pályázatokon (pl. az ősszel a Szabó Magda Alapítvány írt ki családtörténeti pályázatot, s aki nem nyer, az is nyert már a szüleivel, nagyszüleivel készített interjú révén).

dr. Szász Erzsébet

#családtörténet #levelezés

Kapcsolódó bejegyzések:
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!
  • w-facebook
  • Twitter Clean

© 2014. Fejlesztemagyerekem.hu