Ki az, aki lát, és ki az, aki néz?

Forrás: Pixabay.com

Azt gondolom, nekem szerencsém van, talán beépített antennám van, hogy meglássam a magasban repülő fekete gólyát, a timpanont a ház tetején elrejtve, valahogy mindig észreveszem, amit más nem fedez fel.

Természetesen, én sem vagyok mindent látó, mert az eső utáni szivárványra barátnőm hívta fel a figyelmemet a minap, igaz, az balra volt, én, pedig jobbra csodáltam a látható világot.

Hogy miért érdekes ez most, mert ebben az online, virtuálisan élhető világban, ahol folyton villog valamilyen képernyő. Amit ott kapunk, amit ad nekünk ez a világ, az mind elvisz attól, amit magunk megláthatunk körülöttünk a csodás természetben és a világban, amelyben élünk.

Mindaz a világ, a lét, ami körülöttünk van, megkomponált szépség, ez a természet. A növények, a rovarok, a madarak, az állatok, a fák, és sorolhatnám, színorgiái, formái, tökéletessége sugallják számunkra az élet tökéletességét, az áramlást, a szépséget.

Az ember alkotásai, az alkotásaiban visszatükröződő áramlás, legyen az építészet, festészet, zene, vers, tánc, mind tükrözik a ritmust, az energiát, a fényt, és a csodát, a létezés csodáját.

Amikor egy gyermek erre a világra érkezik, azt mondjuk, még nem tud semmit. Ez persze nem igaz. A fogantatás, a születés, a megszületés, egy hatalmas „gépezet”, áramlással eltöltött csodája, amelynek a gyermek részese, és főszereplője.

És ez így alakul tovább, ahogy a gyermek, mint a szivacs, magába szívja, amit lát, amit tapasztal, ahogy tanul, ahogy örül, ahogy játszik, ahogy nyílik, mint a virág a mezőn, ahogy éled, ahogy visszatükröz, ahogy alakul.

Amikor felmászik a létrán, és félve ugyan, de instrukciókkal támogatva, lefelé is megteszi az utat, tanul, és örül, mert dicsérjük: „ügyes vagy”! Aztán kérdések millióival bombáz, és fülel, mindent rögzít, szortíroz, értékel, lát, nem csak néz.

Aztán elsodorja a tömeg, mint, ahogy mindenkit, elsodor. A divat, a munka, a hétköznapok, a fénytelenség, a rohanás, és az áramlásba kisebb hibák csúsznak.

Pedig a gyermek, és a felnőtt is arra vár, hogy megint, és mindig hallhassa, hogy: „ügyes vagy”, mert ettől kap szárnyakat, és ettől fogja meglátni azt, amit addig csak nézett, úgy fogja meglátni, ahogy látnia kell, hogy a lelke kivirágozzon a virágos mezővel együtt, és virágozzon a körülötte lévő összes felnőtt is.

Forrás: Pexels.com

Hogy együtt lássanak, hogy együtt nézzenek, de „látva lássanak” mindannyian.

Természeti alkotótáborunkban igyekszünk majd ehhez az ősi tudáshoz, igényhez visszakanyarodni, és együtt alkotni nyitott szemmel.

Rónai Katalin

Cikkek még:

Németh Csilla: Láss miközben nézelődsz 1. Németh Csilla: Láss miközben nézelődsz 2.

#kíváncsiság

Kapcsolódó bejegyzések:
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!