Ki az, aki lát, és ki az, aki néz?

Azt gondolom, nekem szerencsém van, talán beépített antennám van, hogy meglássam a magasban repülő fekete gólyát, a timpanont a ház tetején elrejtve, valahogy mindig észreveszem, amit más nem fedez fel.

Természetesen, én sem vagyok mindent látó, mert az eső utáni szivárványra barátnőm hívta fel a figyelmemet a minap, igaz, az balra volt, én, pedig jobbra csodáltam a látható világot.

Hogy miért érdekes ez most, mert ebben az online, virtuálisan élhető világban, ahol folyton villog valamilyen képernyő. Amit ott kapunk, amit ad nekünk ez a világ, az mind elvisz attól, amit magunk megláthatunk körülöttünk a csodás természetben és a világban, amelyben élünk.

Mindaz a világ, a lét, ami körülöttünk van, megkomponált szépség, ez a természet. A növények, a rovarok, a madarak, az állatok, a fák, és sorolhatnám, színorgiái, formái, tökéletessége sugallják számunkra az élet tökéletességét, az áramlást, a szépséget.

Az ember alkotásai, az alkotásaiban visszatükröződő áramlás, legyen az építészet, festészet, zene, vers, tánc, mind tükrözik a ritmust, az energiát, a fényt, és a csodát, a létezés csodáját.

Amikor egy gyermek erre a világra érkezik, azt mondjuk, még nem tud semmit. Ez persze nem igaz. A fogantatás, a születés, a megszületés, egy hatalmas „gépezet”, áramlással eltöltött csodája, amelynek a gyermek részese, és főszereplője.

És ez így alakul tovább, ahogy a gyermek, mint a szivacs, magába szívja, amit lát, amit tapasztal, ahogy tanul, ahogy örül, ahogy játszik, ahogy nyílik, mint a virág a mezőn, ahogy éled, ahogy visszatükröz, ahogy alakul.

Amikor felmászik a létrán, és félve ugyan, de instrukciókkal támogatva, lefelé is megteszi az utat, tanul, és örül, mert dicsérjük: „ügyes vagy”! Aztán kérdések millióival bombáz, és fülel, mindent rögzít, szortíroz, értékel, lát, nem csak néz.

Aztán elsodorja a tömeg, mint, ahogy mindenkit, elsodor. A divat, a munka, a hétköznapok, a fénytelenség, a rohanás, és az áramlásba kisebb hibák csúsznak.

Pedig a gyermek, és a felnőtt is arra vár, hogy megint, és mindig hallhassa, hogy: „ügyes vagy”, mert ettől kap szárnyakat, és ettől fogja meglátni azt, amit addig csak nézett, úgy fogja meglátni, ahogy látnia kell, hogy a lelke kivirágozzon a virágos mezővel együtt, és virágozzon a körülötte lévő összes felnőtt is.

Hogy együtt lássanak, hogy együtt nézzenek, de „látva lássanak” mindannyian.

Természeti alkotótáborunkban igyekszünk majd ehhez az ősi tudáshoz, igényhez visszakanyarodni, és együtt alkotni nyitott szemmel.

Rónai Katalin

Cikkek még:

Németh Csilla: Láss miközben nézelődsz 1. Németh Csilla: Láss miközben nézelődsz 2.

#kíváncsiság

Kapcsolódó bejegyzések:
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!
  • w-facebook
  • Twitter Clean

© 2014. Fejlesztemagyerekem.hu