Középkori fegyverek

Korábbi cikkeikben szó volt már az ókori fegyverekről, a középkori várakról és a lovagi életmódról. Váraink kiállításain számos harci eszközt láthatunk, helyenként a páncélingbe is bebújhatnak a gyerekek. A lovagi tornákon, várjátékokon fegyveres bemutatókat tekinthetnek meg. Ebben az írásunkban arra keressük a választ, mivel hadakoztak a középkorban.

A siklósi várban készült páncél

Természetesen az ókori harci eszközöket fejlesztették tovább. A rövid lándzsákat döfésre és hajításra is használták, a hosszú lándzsa inkább a lovasság fegyvere volt.

A hajózás kapcsán már emlegetett vikingek kardjukat díszes hüvelyben tartották, s inkább lekaszabolták, mint leszúrták vele ellenségüket. Csatabárdjuk nyele fából készült, két kézzel fogták, és a vasból készült pengével nagyot csaptak vele. A normann íjászok fegyverzete jól tanulmányozható a bayeux-i faliszőnyegen. Nézzük meg a gyerekekkel a 70 méteres faliszőnyegről készült rajzfilmet!

A kardok pengéje és markolata között egy keresztvas védte a kezet. A markolatgomb biztosabbá tette a fogást. A penge egy- vagy kétélű is lehetett, s végét aszerint alakították hegyesre vagy lekerekítettre, hogy döfésre vagy vágásra szánták. A szablya (egyélű vágókard) pengéje görbe volt. A XV. században olyan kardokat is kovácsoltak, amelyeket csak a legerősebbek tudtak forgatni.

A skótok a késő középkorban, a kora újkorban (a XV. és a XVII. század között) pallost: kétkezes, kétélű kardot használtak. A gazdag itáliaiak ugyanekkor tőrrel védték magukat.

Az ókori görögök és a rómaiak használták már a sarkantyút, amelynek segítségével a középkorban is könnyebben irányították a lovat. A lovagi tornákon a lándzsatörés után - a földre kerülve - a kézitusában előkerült a buzogány.

A rövid íjat, a reflexíjat a könnyűlovasok (kalandozó magyarok, kunok, mongolok) nagyon hatékonyan kezelték.

A hosszú íj acélhegyű vesszői akár 90 méter távolságra repültek. Az íj maga majdnem olyan hosszú volt, mint az ember magassága. Az angolok gyakran tiszafából készítették, a vesszőket pedig kőrisből vagy nyírből. A nyílvesszőt tollazata stabilizálta röptében. Az íj idegének anyaga leginkább len vagy kender volt. Ilyet használhatott a legendás Robin Hood is. Az érdeklődő gyerekek várjátékok során, erdei iskolákban, edzéseken próbálhatják ki az íjászkodást.

Ha a lent vagy a kendert kátrányba mártották, és a nyílhegy fölé erősítették, gyújtónyilat készítettek. A számszeríj egy gépezettel egészítette ki az íjat, s akadt olyan erős is, amelyet többszörös csigás áttétes szerkezettel (a motollával) húztak fel. Vadászat és csaták során akár 180 méter távolságra ható, félelmetes fegyvernek bizonyult.

A monda szerint Svájc nemzeti hőse, a XIV. században élt Tell Vilmos nem hajtott fejet a póznára tett hercegi kalap előtt, ezért egy számszeríjjal saját fia fejéről kellett lelőnie az almát. Egy másik vesszőt is a keze ügyébe készített, hogy ha baja esne gyermekének, a zsarnok Gessler ellen forduljon. Később Svájc Német-római Birodalomtól való elszakadásáért küzdött.

A siklósi vár páncélingei

A sodronyvért, páncéling mellett a XIII. századtól teret nyertek a lemezpáncélok, a mell, - a hát-, a váll-, a kar- és a lábvért, majd a vaskesztyű és a páncélsaru is. A XV. század végi, tetőtől talpig páncélba bújtatott lovag – a kovácsok ügyességének köszönhetően – viszonylag szabadon mozgott. Ezt a páncél ízületei tették lehetővé: az egyes testrészek vértjeit bőrszíjakkal kapcsolták össze, a hajlatoknál acéllemezeket alkalmaztak. A sisakrostélyát fel tudta tolni.

Már a százéves háborúban (1339-1453) is szerepet kaptak a lovagok mellett a zsoldosok, de az 1525-ös páviai csata egyértelműen bizonyította, hogy a francia lovagok alulmaradtak a német és spanyol zsoldosokkal, a hivatásos katonákkal szemben („a lovag elvonult”). A kézi lőfegyverek ugyancsak a XVI. századtól hódítottak tért, s ezzel a hadviselés újabb korszaka vette kezdetét.

dr. Szász Erzsébet

Cikkek még a témában:

Fiús játékok

#középkor

Kapcsolódó bejegyzések:
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!