Azok a csodálatos ünnepek!

Kapocs sorozatunkban egy autista fiú édesanyja osztja meg tapasztalatait.

Már két hete nem tudok úgy bemenni egy élelmiszerüzletbe sem, hogy ne kelljen temérdek fajtájú és mennyiségű mikuláson, és karácsonyfadíszeken keresztülvergődnöm. Napok alatt beleégett a tudatomba, hogy egy hónap múlva Mikulás.

Még mindig beleborzongok, ha visszagondolok az elmúlt évek ünnepeire. A karácsonyi felhajtás sok mindenkinek embert próbáló. Szerintem ezzel akármelyik gyermekes anyukat egyetért velem, de ha egy autista is erősíti a csapatot, akkor könnyen lehet rémálom is belőle.

Először is: ünnepkor megtöröd a mindennapi szokásos rutint. Az iskolai szünet sem egyszerű, de a karácsonyi előkészületek, a díszítések, a családlátogatások és az ezzel járó hercehurca hamar kiboríthat mindenkit.

Autista szemmel oda nem illő díszítések, el kell viselni a karácsonyfa látványát másfél hétig, más a szokásos napi tevékenység. Néhány nap után biztos kiakad. Az egészséges lányodnak kell a karácsonyfa, két hétig is elnézi, az autistának két nap is sok belőle. Tegyél igazságot! Ha marad a fa, ha megy, az egyik gyerek hisztizni fog.

A december évek óta a legkaotikusabb hónap volt az életünkben. Három születésnap, két névnap, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, megfejelve még a téli szünettel. Alig vártam, hogy január legyen, és újra visszatérjek a régi kerékvágásba.

A születésnapokat minden gond nélkül átvészeltük, amíg jöttek a vendégek, és nem maradtak sokáig.

De a Karácsony, az már nagyobb falat volt. Mindkét nagyszülő elvárta, hogy valamelyik napot náluk töltsük. Reggel, készülődés közben a fiam közölte, ő márpedig nem jön, hozzák be neki az ajándékot! Úgy készülsz, hogy alig főzöl, mert nem leszel otthon, szülőktől hozol egy heti élelmet, erre a gyerek közli, hogy márpedig nem hajlandó kitenni a lábát a házból. Ezekre a családi veszekedésekre, míg élek, emlékezni fogok. Amikor az autizmust nem elfogadó nagyszülőnek kell megmagyarázni, hogy miért késünk.

Amíg „gyerek” volt, addig nem volt úgymond „probléma” vele. Megmagyaráztam neki a dolgok menetét, figyelembe véve a képességeit, nagyrészt szót fogadott. Tündéri gyerek volt, amíg el nem kezdett serdülni a srác, bele nem szóltak a hormonok. Bár ez általában mindegyik gyereknél így van. A serdülőkor viszont kemények próbára tett. Ha valami nem úgy alakult, ahogy szerette volna, akkor tört, zúzott, verekedett. Bárkit, és bármit, ami éppen akkor mellette volt. Egyik Karácsony reggel nyolckor kopogtam be a házmesterhez, hogy kapcsolja már vissza a biztosítékot, mert a fiamnak nem volt kedve kimenni a nagyszülőkhöz, és ennek nyomatékot adva kitépte a falból a fixre bekötött hosszabbítót.

Hogy mit csinálnék másként, mai szemmel? Nem tudom. De az biztos, hogy egy testbeszéd könyvet kérnék karácsonyra. Aztán még többet. Mert van, amikor már az anyai megérzés nem elég, hanem már tudás kell. Blogomon részletesebben is kitérek a testbeszéd jótékony hatásaira, ami meg tudja könnyíteni az életünket. Nálam már bizonyított!

Bognár Gyöngyi

#autizmus #ünnepek

Kapcsolódó bejegyzések: