Egy nagyi tűnődései - alkotás és játék, mert az alkotás játék!

Előző cikkemben az alkotásról, és az alkotás lehetőségének hiányáról írtam, amely felnőttkorban több szülőnek is egyfajta fekete lyuk. Hiszen a napi hajszában az alkotás, vagy az alkotó gondolat eltűnik a fontossági sorrendben. A gyermekekkel közös alkotást, pedig, nagyon kevés szülő tudja megvalósítani.

Forrás: Pixabay.com

Amióta már nem lakunk együtt a nagyszülőkkel, amióta a nagymamák is dolgoznak, hogy fenn tudják tartani magukat, vagy éppen nagymama korban jutnak el végre gyermekkori álmuk megvalósításához, nincs együtt sütögető, kötögető, horgolgató nagymama és unoka, és együtt fafaragó nagypapa és unoka. A nagymama és nagypapa, ráadásul, legtöbbször nem is egy háztartásban él már, tehát a tehermentesítés sem egyforma.

A szülő, aki a mai generáció középkorú fiai, lányai, az 1950-56-os évben született fiúk, lányok gyermekei. Sokan, csak a Ratkó-korszaknak köszönhették, hogy a háború utáni években megszülettek. Mégis felnőttek, és nagyot álmodtak. S mert akkortájt a boltokban kevesebb volt a holmi, nem voltak kütyük, ahogy a történelem során, mindig, amikor a boltok nem kínáltak mindent, ami szem száj ingere, a szülők, nagyszülők, és a gyermekek kitalálták, megalkották, és együtt tették teljessé a hétköznapjaikat, e tevékenységek láncolatában kevés volt az unatkozó gyermek.

És közösen játszottak, és ez a játék maga volt a kreativitás, az alkotás, a közös gondolkodás.

Tették ezt a családban és csoportban, - kisdobos, úttörő, KISZ,- testvérrel és nagyszülővel, ha a háború hagyott még nagyszülőt nekik, játszottak, és alkottak, és, amikor a szülővel a hűvösvölgyi nagyréten letelepedtek a pokrócra, akkor minden játék, szó, és tett, egyfajta alkotás volt.

- Gondoltam erre, találd ki!

- Itt egy kő, itt a másik, találd el!

- Krepp-papírból készült a jelmez, és pattogatott kukoricából a karácsonyfa-dísz.

De, mindez kacagós játék volt, és közös együtt alkotás.

Tudjuk, és sokszor hangoztatjuk is, sőt Kosztolányi is megénekelte, hogy milyen a játék: „Gömbölyű és gyönyörű, csodaszép és csodajó, nyitható és csukható, gomb és gömb és gyöngy, gyűrű. Bűvös kulcs és gyertya lángja, színes árnyék, ördöglámpa..."

Ez nem nosztalgia íratja velem, és nem a Kádár korszak visszaidézése, ez a hiányzó közös alkotás, és közös játék hiánya, amelyet érez a nagymama nemzedék, a szülő nemzedék, és az unokanemzedék, ebben az érzelmi és lelki fekete lyukakkal teli világban.

Mert a technika fejlődésével nem lehet versengeni a papírhajtogatásnak.

Akkor, amikor a játékboltok kínálata, és a kész fejlesztő programok, a televízió, és az internet megoldják a szülők, nagyszülők dilemmáit, hogy hogyan szórakoztassák az unatkozó gyermekeket, akkor azt hiszem pusztába kiáltott szó, az, hogy ne hagyjuk! Ne hagyjuk, hogy elvesszen az öröm, amely a játék, és a játékos alkotás közben bennünket megtalál!

Például, egy közös gyurmázás, egy közös homokozóban eltöltött alkotó, kreatív idő hasznos, és sokkal fejlesztőbb lehetőség, mint a készen kapható játékok dömpingjére rábízni a gyermeket, azzal a gondolattal, hogy úgyis kitalálja magának, hiszen gyermek, és a gyermeki fantázia kiapadhatatlan forrás.

Arról írtam előző cikkemben, hogy hiányzik az alkotó szülő, és hogy a kézműves foglalkozáson boldog gyermekké lett, alkotó szülő mellett a gyermek unatkozó arcot vág, és kiszáll a történetből, és, hogy ez nem jó így.

A közös alkotói boldogság elérése lenne a cél, ennek a lehetőséget kellene megtalálnunk. Hogy, amikor a játék gömbölyű, akkor együtt kergethessük mi, szülők, gyermekek, és a nagyszülők.

Rónai Katalin

#alkotás #kreatívitás

Kapcsolódó bejegyzések:
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!