Magellán - történész palántáknak


A hajókról, hajósokról szóló sorozatunk következő fontos állomása a Föld megkerülése. Képzeljük el a nagy földrajzi felfedezések szereplőinek életét, s gondoljuk át ezeket az eseményeket a más kontinenseken élők szempontjából is. Kövessük útjukat atlaszokban, térképeken.

Magellán portugál hajós a spanyol udvar támogatásával indult el a legendás Fűszer-szigetek felé 1519. augusztus 10-én. Az expedíciójáról Sebastiano del Cano vezetésével visszatérő hajó bizonyította, hogy a Föld körülhajózható.

A Sanlúcar kikötőjéből induló hajók a 265 fős legénységgel a Kanári-szigeteken édesvizet és friss élelmet vettek fel. Dél-Amerika partjainál barátságos indiánokkal találkoztak, majd folytatták útjukat a Déli-tengerhez vezető átjáró felé. Magellán az expedíció előtt már járt Indiában, s tudta egy kapitánytól, hogy a Fűszer (Maluku)-szigetek távolabb vannak az indiai portugál gyarmatoktól. Balboa felfedezőútja során, Közép-Amerikából megpillantotta a Déli-tengert, erre alapozta Magellán számításait:oa úgy vélte, az Újvilág megkerülésével könnyebben érhető el Ázsia.

A San Julian-öbölnél teleltek át, de a hajók kapitányai lázadozni kezdtek, hogy forduljanak inkább mégis Afrika felé, hajózzák körbe annak déli részét, a Jóreménység fokát, és így közelítsék meg a Fűszer- szigeteket. Magellán hűséges embereivel leverte a lázadást, kegyetlenül elbánt a vezetőkkel. A hajókat javították, megismerkedtek a magas termetű indiánokkal, akiket patagonoknak (nagylábúaknak) neveztek el.

1520. augusztus végén indultak tovább, aztán a Santa Cruz folyó torkolatánál október elejéig vártak a déli félgömb telének végét. November utolsó napjain lelték meg a ma Magellán-szorosnak nevezett átjárót az Atlanti-óceánból a Csendes-óceánba. Fjordos partokat, gleccsereket, pingvineket figyelhettek meg a három karavella matrózai.

Írhatunk egy rövid táviratot (persze, a távírót később találták fel) a spanyol királynak a Magellán-szoros felfedezéséről.

A hajósok mindennapi életéről Antonio Pigafetta készített krónikát:

„1520. november 28-án, szerdai napon elhagytuk ezt a szorost és behatoltunk a Csendes-óceánba. Három hónapon és húsz napon keresztül nem jutottunk hozzá semmiféle friss eledelhez. Kétszersültet ettünk, jobban mondva, nem is volt az már kétszersült, csak férges törmelék, marékszámra ettük, a javát felfalták ezek a férgek és csak úgy bűzlött a patkányvizelettől. Megsárgult, a hosszas állástól megposhadt vizet ittunk. Megettük a főárbocrúdról azt az ökörbőrt, amely a csarnokkötelet védte, hogy az árbocrúd el ne szakítsa. A napfény, az eső, a szél keményre cserzette ezeket a bőröket, azért mielőtt nekiláttunk volna, négy-öt napig a tenger vizében áztattuk, azután kis ideig parázs fölé tartottuk. Fűrészport is sokat ettünk. A patkányok darabja két dukátért kelt el, ha ugyan kaphattunk belőlük. Mindenekfölött a legnagyobb bajunk mégis az volt, hogy sok embernek megdagadt a fogínye alul is, felül is, képtelenek voltak enni és így ez a betegség halálukat okozta.”

Noha a hajókat két évre elegendő élelemmel és borral rakták meg, ezek nem állták ki az idő próbáját. A rakományhoz szöveteket, tükröket, gyöngyöket is tettek, hogy legyenek cseretárgyaik a bennszülöttek számára.

Akkor még nem ismerték a skorbut nevű betegséget, amely a vitaminhiány miatt alakult ki. A viharokban úrrá lehetett rajtuk a tengeri betegség, az indiánokkal, más kontinensek lakóival kapcsolatba kerülve olyan vírusokkal, baktériumokkal találkoztak, amelyek ellen nem volt védett a szervezetük.

A Csendes-óceánon haladva 54 napig semmiféle szárazföldet nem láttak, utána is csak lakatlan szigeteket. 1521. március 6-án barna bőrű embereket pillantottak meg, akik félelem nélkül közeledtek vitorlás hajóikon, s ami megtetszett nekik, elvitték magukkal. A lakott szigetet a Tolvajok-szigetének nevezték el. Március 16-án, 2000 kilométeres hajóút után érték el a Fülöp-szigeteket, végre friss vizet és élelmet vettek fel. Cebu szigetének uralkodója vámot szedett volna a spanyoloktól, de Magellán hadgyakorlatot tartott, és a lőfegyverek ereje megrémítette a bennszülött lakosságot. Cebu szultánja megkeresztelkedett, és elismerte I. Károly spanyol király fennhatóságát. A cebui uralkodó harcban állt Maktan sziget szultánjával, s Magellán hatvan emberével csatlakozott a támadó csapatokhoz.

„A szigetlakók mintegy ezerötszázan voltak, három csapatra oszlottak, és azonnal szörnyű üvöltéssel ránk támadtak... úgy látszott, mintha számuk még növekedne, ugyanúgy, mint a támadásuk heve. Egy mérgezett nyíl átdöfte a kapitány [Magellán] lábát, aki azonnal lassú és rendezett visszavonulást rendelt el. Azonban embereink legnagyobb része rémülten megfutamodott úgy, hogy csak heten vagy nyolcan maradtunk a kapitánnyal. Az indiánok észrevették, hogy csapásaik, amelyeket a fejünkre és a testünkre irányoztak, a páncélzat miatt nekünk semmi kárt nem okoztak, és azt is látták, hogy alsó testrészeink védtelenek voltak. Nyilaikat, lándzsáikat, köveiket lábainkra irányozták, mégpedig oly nagy mennyiségben, hogy nem tudtunk ellenállni. A bárkáinkon levő mozsaraknak semmi hasznát nem vehettük, csak lassan vonultunk vissza, szünet nélkül harcolva. Már csak egy nyíllövésnyi távolságra voltunk, és már térdig vízben álltunk, amikor a szigetlakók, akik egészen a nyomunkban jártak, újra támadtak és ötször vagy hatszor lándzsát dobáltak ránk. Mivel kapitányunkat ismerték, csapásaikat főként reá irányították úgy, hogy sisakját a fejéről kétszer is leütötték... Ez az egyenlőtlen küzdelem csaknem egy óráig tartott. Végül is egy szigetlakónak sikerült lándzsája végével a kapitány homlokára vágni, aki feldühödve a sajátjával átdöfte, és azt testében hagyta. Ekkor kardot akart rántani, de ez lehetetlen volt, mivel jobb karja már súlyosan meg volt sérülve. Az indiánok ezt észrevették, és mindnyájan rárohantak.”

A továbbinduló spanyolokat búcsúlakomára hívta Cebu szultánja, s a résztvevőket lemészároltatta, a többiek (115 ember) elmenekült. Borneó után elérték a Maluku-szigeteket, olcsón vásároltak szegfűszeget, szerecsendiót. Sebastiano del Cano a Victorián 1521. december 21-én kifutott az tengerre, Timor szigete után délnek hajózott az Indiai-óceánon, hogy elkerülje a portugál hajókat. A Jóreménység fokának megkerülése után a Zöld-foki-szigeteken frissítették fel élelemkészletüket, de a portugálok a túlélők egy részét elfogták. Pigafetta pontosan vezette naplóját, ezért itt vette észre, hogy egy nap eltéréssel, szerda helyett csütörtök volt a szigeten. Ha a Föld forgásával ellenkező irányban haladtak volna, egy napot nyernek (ezzel a gondolattal játszik el Jules Verne a Nyolcvan nap alatt a Föld körül című regényében).

1522. szeptember 6-án a Victoria 19 beteg, sovány hajóssal, Magellán nélkül kötött ki Sanlúcarban. Del Cano nemesi rangot kapott, címerére a földgömb köré ez a felirat került: „Primus circumdedistime” (Elsőnek kerültél meg!).

dr. Szász Erzsébet

Képek forrása:

Pixabay.com A szerző saját felvételei

Hajózásról szóló korábbi cikkek:

Utazz a történelem hajóján

#tehetség #történelem

Kapcsolódó bejegyzések:
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!
  • w-facebook
  • Twitter Clean

© 2014. Fejlesztemagyerekem.hu