A gyermeknevelés misztériuma

Kapocs sorozatunkban egy autista fiú édesanyja osztja meg gyermeknevelési tapasztalatait, érzéseit.

A képen a szerző - középen

A babavárást minden szülő csodaként éli meg. A gyerek a legjobb dolog, ami történhet velük, és a szülés után is minden rendben lesz, ők lesznek az eszményi család. Anya, apa, gyerek mindenki imádja egymást. Mert ez nem lehet másképp.

Eldöntötted, hogy akkor is boldog leszel, ha a fene fenét eszik is, pedig már eleged van az átvirrasztott éjszakákból. Az idejét sem tudod, hogy mikor aludtál már egyhuzamban három órát, a tükörképedtől pedig megijedsz, mikor meglátod. Úgy érzed semmire sincs időd, energiád pedig már félúton elfogyott. Miért nem mondta ezt neked senki? Mondani mondták, csak tejszínhabbal felturbózva, túlcukrozva.

Egy egészséges baba érkezési is fel tudja forgatni az anya és az apa életét, egy különleges gyerek pedig percek alatt a feje tetejére állítja. Szándékosan írtam különlegest, mert nagyon sok „fejlődési rendellenesség” nem számít fogyatékosságnak, csak az orvosok szemszögéből. Legyen a baba akár allergiás, akár down kóros, autista, legyen valamilyen születési rendellenessége, nagyon meg tudja osztani a családot. Tapasztalatból tudom.

Egy különleges baba vagy erősebbé teszi a kapcsolatot a szülők között, és a végletekig összetartanak, vagy az egyik fél menekül a családból. A statisztikák szerint általában az apa az, aki kilép a kapcsolatból. Őszintén érdekelne, hogy miért. Megijed a feladattól, ami a gyermek nevelésével jár? Nem ilyen gyereket akart? Az ismerőseim között, akik autista gyereket nevelnek, nagyon sok az egyedülálló anya!

Ha a család elfogadja a baba állapotát, akkor az már fél siker. A gond ott kezdődik, ha a nagyszülő nem fogadja el a diagnózist, szerinte a gyerek neveletlen, és ahelyett, hogy segítséget nyújtana az (esetleg egyedül maradt) anyának, még több konfliktushelyzetet teremt.

Átéltem, milyen problémák forrása lehet, ha a család nem áll az anya mellett. Beleestem abba a hibába, hogy „akkor is megmutatom, hogy kibírom, és menni fog egyedül is”! Pedig nem kellett volna. Egy anya, ha egyfolytában csak ad a gyereknek, magára nem fordít elég időt, (nem kell elfogadni a mentegetőzést, hogy marad elég idő magamra, amíg a gyerek alszik) a bajok nem azonnal fognak jelentkezni. Csak hónapokkal, esetleg évekkel később, mikor már kimerül minden tartalék, jönnek a betegségek, a depresszió, és az állandóan fáradt, nyűgös, kimerült anyának a viselkedését a gyerek leutánozza. A végeredmény az állandóan puskaporos levegő, hisztik, veszekedések, majd pedig magatartásproblémák – az „egészséges” testvérnél.

A gyereknevelés igen is kemény meló! Ebben mindenki egyetért, csak az évek megszépítik az emlékeket. Nem kell szégyellni, merni kell kérni, ha kell segítség.

Kipihenve, energiával feltöltődve gyereket nevelni, sokkal könnyebb és egyszerűbb, mint hulla fáradtan.

A különleges gyerekek azért vannak köztünk, hogy tanítsanak minket. Nem csak mi tanítjuk meg őket számtalan dologra, amire szükségük van, hanem mi is tanulunk tőlük. Én is sok mindent tanultam az autista fiamtól: kitartást, türelmet, hogy ne adjam fel a dolgokat, csináljam végig, és nem utolsó sorban a testbeszéd tudományát. Mert ezek a gyerekek, mivel kevesebbet beszélnek, az anyukák már a mozdulataikból tudják, hogy mire gondolnak, mit akarnak.

Bodnár Gyöngyi A szerző blogja ITT érhető el.

#autizmus

Kapcsolódó bejegyzések: