Kipróbáltuk! Játékos képességfejlesztés Radosza-gyűrűvel


Radosza-ovigyűrűt próbálgató óvodások

A Radosza-ovigyűrűt vegyes csoportban próbáltuk ki. A gyűrű az 5-7 éves korosztálynak készített térbeli képességfejlesztő és logikai játék, de bátran állíthatom, hogy már a kisebbek is képesek feladatokat megoldani. Ha kicsikkel játszunk, akkor egyszerű, egy, vagy két elemből álló feladatot érdemes adni.

Első lépésként meg kell tanulni a gyűrű használatát. Az eszközön 2 gyűrű van, mely csak 1 pontban keresztezi egymást, ez lesz az útkereszteződés. A 2 tengely vízszintesen (jobbra-balra) és függőlegesen (föl-le) forgatható, így a rajta található formák nem fordulnak el se oldalra, se fejre.

A gyűrű használata az elején minden esetben kétszemélyes kapcsolat – óvodapedagógus-gyerek, és persze a „külső megfigyelők”. A gyűrűk forgatása már önmagában is kihívás, hiszen a csúszó elemeket pontosan egymáshoz kell illeszteni a forgatáshoz. Ehhez szükség van: szem-kéz koordinációra, a figyelem tudatos összpontosítására és irányításra, továbbá a megfelelő finommotorikára is. A középső és nagycsoportosoknak ez pillanatok alatt sikerült, a kicsiket már az eszköz tologatása, elmozdítása is sikerélményhez juttatja.

Radosza-ovigyűrű

Az ovigyűrűn látható formák nagyon széles skálán mozognak, ezzel számtalan lehetőséget adva arra, hogy főfogalmak mentén sorozatokat rakjanak ki a gyerekek, vagy akár megadott sorozatban kakukktojást keressenek.

Nem szabad azonban elhagyni az ajánlott fokozatokat, azaz a mit mi után végeztessünk el, hiszen csak így mélyülnek el az ismeretek, s ez által válik bővíthetővé a tudásanyag. Minél nagyobb jártassággal rendelkeznek, annál bonyolultabb feladatokat képesek megoldani, s közben észrevétlenül fejlődik térlátásuk, logikus gondolkodásuk, kézügyességük, memóriájuk, koncentrációs-kombinációs képességük.

A mi gyerekeink szívesen dolgoznak mikrocsoportokban, egymásnak feladatot adva, segítve, ellenőrizve. Ezekhez nagy önfegyelemre és türelemre van szükség, hiszen lehet, hogy a segítő már rég tudja a jó megoldást. Miközben 2-3 gyerek „összedolgozik” fejlődik kommunikációjuk, használják a térirányokat, bővül szókincsük. A legfontosabb, hogy a „tanulás” játékos formában valósul meg, minden elvégzett feladat sikerélményhez juttatja a gyerekeket és örülnek egymás sikereinek is.

Radosza-ovigyűrűt próbálgató óvodások

Az eszköz a felnőttek fantáziáját is beindítja, mi épp most készítjük hozzá a képkártyákat is. Ennek előnye, hogy egyszerre több gyerek is tevékenykedtethető, s további lehetőség adódik a differenciálásra.

A Fejlesztemagyerekem.hu webáruháza

Jó szívvel ajánlom mindenkinek a Radosza-ovigyűrűt, hiszen azon kívül, hogy játékba ágyazottan bővülnek ismereteik, az elején a két személyes kapcsolat ad egy igazán meghitt, egymásra hangolódó együttlétet.

Kosztel Krisztina, óvónő

Vendégszerzőnkről

Kosztel Krisztina

Ki vagyok én?

Óvodapedagógus, szülő, örökös útkereső, határokat feszegető, elkötelezett híve az óvodai demokratikus nevelésnek. Már gyerekkoromban tudtam, hogy óvónő leszek, „ha nagy leszek”.

Az egyik legjobb dolog, hogy a mindennapjaimat 3-7 éves korú gyerekekkel tölthetem. A csoportban nem szeretek „unatkozni”, azt szeretem, ha tevékenyen telnek a mindennapjaink.

Olyan ez, mintha minden nap színpadra állnál, de csak akkor, abban a pillanatban dől el, hogy tetszik-e a közönségnek a műsorod. És sikerélmény, ha igen, mert szeretnek játszani, új dolgokat kipróbálni, vagy régieket begyakorolni, átváltozni, segíteni, megőrülni kicsit J

Igyekszem folyamatosan képezni magam, (nem a pontokért, hanem saját fejlődésem miatt) van 2 szakvizsgám, és jó pár tanfolyam a hátam mögött. Keresem azokat az új módszereket, technikákat, amelyek hozzá tudnak tenni valami újat, különlegeset a mindennapjainkhoz.

Sok eszközt készítek, egyrészt, hogy tovább tudjam fejleszteni a játékainkat, más részről pedig ez is egy lehetőség a személyre szabott differenciált bánásmódnak, legyen szó akár fejlesztésről, akár tehetséggondozásról.

Egyik kedves kínai közmondásom: „Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap, melyen minden arra járó nyomot hagy”

Szeretnék pozitív nyom maradni….

#szeméskézkoordináció #figyelem #finommotorika #óvodás #memóriafejlesztés #térlátás #logikusgondolkodás #Radoszagyűrű

Kapcsolódó bejegyzések: