Tamási-Tőzsér Dorina,

alkotó-fejlesztő metamorphoses meseterapeuta

 

Szociálpolitikusként végeztem, 2009-ben és azóta is a szakmámban dolgozom. Mindig is olyan hivatást szerettem volna, ahol az ember áll a középpontban. Munkám során az a feladatom, hogy segítsem a különböző élethelyzetekben lévő embereket, családokat problémáik megoldásában.

 

Habár elsősorban felnőttekkel dolgoztam, a gyerekekkel is kapcsolatba kerültem foglalkozások, táborok alkalmával. Nagyon szeretek a gyerekekkel együtt játszani, beszélgetni velük. Mindig érdekes megtapasztalni, ők hogyan látják a világot, miről mi a véleményük.  Azt tapasztaltam, hogy a gyerekek mindig tudnak valami újat tanítani nekünk, felnőtteknek.

 

Folyamatosan kerestem a fejlődési lehetőségeket, hogy a gyermekekkel együtt töltött idő ne csak szórakoztató, hanem hasznos is legyen. Ebben a keresésben talált meg a Metamorphoses Meseterápia. Az internetet böngészve akadt meg a szemem a meseterápia néven, és kezdtem el utána olvasni, mi is ez. Néhány hét múlva jelentkeztem is a Boldizsár Ildikó által vezetett tanfolyamra, ahol éppen megüresedett egy hely, így már abban az évben el is kezdtem a képzést.

 

A mesékkel való találkozás nem indult zökkenőmentesen. Eleinte nehéznek tűnt felnőttként újra belépni a Mesék Birodalmába, de szép lassan kinyílt az ajtó, és elkezdtek tanítani a mesék.

 

Azóta is igyekszem a mesék útján járni, habár néha rögös, néha kacskaringós, de sohasem unalmas.

 

Szeretném, ha a gyerekek is újra felfedezhetnék a meséket, a mesék erejét és tanítását. Tapasztaltam, hogy egy jól megválasztott mese, egy átgondolt foglalkozás milyen pozitív hatással van rájuk, hogyan nyugszik meg az izgő-mozgó gyermek a mondókázás közben, hogyan csillognak a szemek a mesét hallgatva.

 

Szeretném, ha minél többen találnának rá a mesékre, és tapasztalnák meg, gyógyító, tanító erejüket.